Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1914
37 volt beírható, rendes honvédönkéntesként vonult be katonai szolgálat teljesítése végett. Ezévi június 15-ikén Eperjesen tartott esperességi közgyűlésen akadémiánkat Mayer Endre dékán képviselte; de kívüle résztvett ezen gyűlésen az egész theol. tanári-kar, ezzel is igazolva azt a hagyományos szellemi összetartozást, mely főiskolánkat s tanárait ezen történelmileg nagymujtú esperességhez csatolja s melynek ápolása legszebb s legfontosabb feladat. Alapítványt senki sem tett az elmúlt isk. évben theol. akadémiánk javára. Másodsorban mégis érdekelve vagyunk a bányai egyházmegyének felügyelete és igazgatása alatt álló, a turóczi ág. h. ev. egyházmegyének a volt turóczszentmártoni gymnasium alapjaiból létesített ösztöndíjalapítványában, a mely szerint a hazai három theol. akadémián tanuló, elsősorban turóczi egyházmegyei illetőségű két akadémiai hallgató oly összegű ösztöndíjban részesül, hogy abból az ottani theol. Otthonban való díjmentes ellátása biztosítva legyen, ha a folyamodó szorgalom, magaviselet, egyházias- ság és hazafiság szempontjából kifogás alá nem esik. Akadémiánknak az elmúlt isk. évben összesen 53 beírt hallgatója volt. Ezek közül 10 első, 18 másod-, 12 harmad- és 13 negyed éves hallgató. Ezeken felül egy lelkészjelöltünk, Stadtrucker Gyula a hallei egyetemen már második éve folytatta tanulmányait. A kitört háború akadályozta ifjainkat, hogy nagyobb számmal távozzanak külföldi egyetemre tanulmányaiknak folytatására. A jövő iskolai év sem mutatkozik kedvezőnek erre nézve. 2. A tanári-kar. A tanári-karban nem történt személyi változás, csak annyiban, a mennyiben egyes meiléktárgyakat, mint a mezőgazdaságtan és egészségtan, elhagytunk s ez okból dr. Horovitz Imre törvényszéki orvos és Szemere Márton gazdaságtani tanár urak a 2-ik félévben nem adtak elő. A 6 theol. tanári képzettségű és 2 kisegítő tanár megszokott kitartással, de a nehéz időkre való tekintettel nagyobb erőmegfeszítéssel iparkodott kötelességeinek eleget tenni, a mit az előadások hosszú szünetelése miatt elkövetkezett óraszaporulát is nehezebbé tett. Rendes iskolai kötelességeiknek teljesítésén kívül nagy tevékenységet fejtettek ki részint irodalmi, részint pedig társadalmi téren, a mire a világháború mindenkinek elég alkalmat szolgáltatott. Dr. Deák János a coll. tanítóképzőben heti 2 órát vállalt a hadbavonult tanítóképzői tanárok helyettesítése czéljából; Draskóczy Lajos mint az eperjesi hadsegélyző- bizottság ügyvezető-elnöke teljesített hazafias kötelességeket; Mayer Endre a coll. convictus vezetését vállalta a hadbavonult Teltsch Kornél conv. eforus helyett; dr. Szlávik Mátyás pedig irodalmilag tevékenykedett. A háború által okozott szenvedések enyhítésére, veszteségek s károk pótlására és kisebbítésére és a nyomorúságok kiküszöbölésére létesült különböző jótékonysági mozgalmakban is kiki tehetsége szerint vett részt. Különösen ki kell emelnünk a nálunk eddig ismeretlen intézményt, a katonai otthont,