Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1914
29 dr. Fiók Károly, a Kisfaludy-társaság tagja, életének delén, hosszas szenvedéseknek őszintén megsiratott áldozata lett 58-ik életévében A sárospataki ref. főiskola főgimnáziumának tanára, Soltész Ferencz, nyugalomba lépésének 41-ik, életének 91-ik életévében elhunyt. Életében mint Ezékiás: „A mi jó, igaz és helyes vala, - azt műveié. És minden munkában, a melyet elkezdett, teljes szívvel jár vala és ezért jó szerencsés vala. (II. Króm 31.) Meghala pedig - mint Dávid - jó vénségben, életével és minden dicsőséggel megelégedve!“... (1. Krón. 29.) A magyar protestáns tanügy bajnokainak emlékét a coll. közös tanári értekezletünk jegyzőkönyveiben örökítettük meg s részvétiratban közöltük mindig a nagymultú testvérintézetekkel őszinte fájdalmunk kifejezését. Fest Qéza, kir. ügyész, az eperjesi kir. ügyészség vezetője, példásan munkás életének 47-ik életévében váratlanul hunyt el. OyukJózsef, nyug. m. kir. adóhivatali pénztáros, a templomból kijövet hirtelen jobblétre szenderült. Krayzell Aladár, köz- és váltó-ügyvéd, Eperjes szab. kir. város nyug. polgármestere, városunknak a közéleti munkásságban, a kötelességteljesítésben is példát adó, legelső polgára, a háborús izgalmak áldozata lett. Közéletünk e három nagy halottját városunk közönségének és vármegyénknek osztatlan részvéte kisérte el az örökbéke csöndes pihenőhelyére. A résztvevők között Collegiumunk is képviselve volt és társadalmunk nagy veszteségeiben őszinte részvéttel osztozott. Általános, mély részvét környezte Remenyik Annuska sötét ravatalát. A coll. tanárok feleségei koszorút helyeztek a megrendítőn gyászos koporsóra. A coll. közös tanári-kar testületileg, az igazgató-választmány jegyzőkönyvében adott kifejezést benső részvétének Remenyik Lajos, a szeretett kartárs, a föntartó testület által nagyrabecsült tanítóképezdei tanár mélységes gyászában, a ki váratlanul, életének „büszkeségét, reménységét" veszítette el! „Fényes csillagnak, a*reménységben sokat Ígérő és a valóságban sok örömet adó, mindig gazdagodó és mindig szerény, a szelídségben kedves léleknek ellobbanását gyászoltuk Draskóczy Lajos — gymn. IV. oszt. tanuló — halálában, a mikor ifjú napjai elmúlának, szívének kincsei, tervei meghiú- sulának és örök gyásznak sötétsége szállott szerettei szívére"... Köszönöm e gyógyító, balzsamos szavakat egyházam lelkészének és Collegiumunk elnökének. Köszönöm az Igazgató-Választmánynak és Kartársaimnak fölemelő részvétük megnyilatkozását. Irántuk érzett mély tiszteletem, hálám csak bánatos szívemmel együtt múlik el e földön, de lelkemben örökké élni fog. A temetők vigasztalan homályát oszlassa az Ige fénysugara: „Az Isten a halált nem szerzetté és az élők vesztében nem gyönyörködik" ... „Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene!" A mily kegyelettel emlékezett meg Collegiumunk az elmúlt tanév súlyos veszteségeiről, éppen oly együttérzéssel vettünk részt az egyházi és társadalmi közélet örömében is. Örömmel értesültünk arról, hogy „Ő Felsége a Király a bányai kerü
