Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1914
17 Szeptember hó 25-ikétől 1915. évi január hó 24-ikéig szüneteltek az előadások az iskolák általános bezáratása miatt. A márczius havi sorozás alkalmával 23 tanítóképezdész közül 18 tanulót talált katonai szolgálatra alkalmasnak a sorozó-bizottság. A collegiumi jogakadémia hadbavonult ifjúságáról ez ideig a dékán pontos kimutatást nem készíthetett, de a hadbavonult joghallgatók száma hozzávetőleg meghaladja a 150-et; A tanítás állandóan folyt s a vizsgálatokat is megtartották. A coll. Theol. „Otthon“-ban szeptember 17 —26-ikáig, az eperjesi evangélikus tanítóképző és igazg.-vál. elnökünk engedélye alapján az eperjesi gör. kath. tanítóképezde tartott előadásokat. Ez időtől kezdve egészen január végéig az „Otthont“ is a katonaság vette igénybe a maga czéljaira. Szeptember hó folyamán az Otthonban 120 katona-munkást szállásoltak be. November hóban 250 train-katona talált ott elhelyezést. Deczember havában 38 csendőr és 175 katona-munkás lakott az Otthon falai között. Az Otthon szórakozó-helyisége állandóan katonai irodának; a nappali szobák pedig a szükség szerint, tiszti lakásoknak voltak berendezve. 1915. január hó 31-ikén, az V-ik honvédhadosztály tábori lelkésze a református vallású katonák számára istenitiszteletet tartott az Otthon imatermében. Lélekemelő, feledhetetlen benyomásokban gazdag nemzeti ünnepet ült a Collegium közös tanári-kara augusztus hó 20-ikán és október hó 6-ikán. Az első ünnepen még nem sereglett “egybe, a másodikon már nem lehetett együtt Collegiumunk ifjúsága. Atyai szívünk fájó szeretetével nélkülöztük őket. Az első alkalommal még csak sejtettük a nagy világrendülés bekövetkezését. Október 6-ikán már „új vértanúk" ezreinek hősi-halálhírei avatták fenséges ünneppé a nemzeti gyász napját. A közös tanári-kar mindkét alkalommal a Collegium nagytermében gyülekezett egybe, hol hazafias közönségünk és a vármegye és város képviselőinek részvétele mellett Korbély Géza esperes-lelkész tartott ünnepi istenitiszteletet, honszerelemtől izzó, hivő leikéből fakadó lebilincselő, megrázó és mégis - lelkesítő beszéd és megihlető imádság kíséretében, a melynek szivet olvasztó hatása alatt, a nemzeti ünnepet szentelők egygyéforrt leikéből, eddig ismeretlen hevülettel szállott az ég felé a királyi költő szabadságot esdő imádsága: „Óh Isten, ne távozzál el tőlünk! Siess segítségünkre! F.nyészszenek el ellenségeink; borítsa szégyen és gyalázat azokat, a kik vesztünkre törnek! Hisz a te igazságod, óh Isten, felhat az égig!... nagyságos dolgokat cselekszel velünk; sok bajt és nyomorúságot éreztetsz velünk, — de a föld mélységéből — a hősök sírjaiból — is felhozol minket és ismét megelevenítesz!... megsokasítod nagyságunkat és megvigasztalsz minket... Áldott legyen az Ő dicsőséges neve mindörökké és teljék be dicsőségével az egész föld... Amen! Amen!“... (Zsolt. 71.) A mi szívünkben él, kifejezést adok itt is a köszönet és hála őszinte szavának, a melylyel adózunk a Collegium vezérének és a hű pásztornak Korbély Gézának, a ki hitének tüzével edzette meg lelkünket, az elkövetkező nehéz napok megpróbáltatásainak elviselésére. Coll. Ért. 1914—1915.
