Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1913
32 dött culturája. Nem lehet csodálkozni, hogy ily kedvező viszonyok között nagyra nőtt az izráeli ember öntudata is. Büszkén vallotta magát izraelinek, büszkén tekintett hadverő királyára, és siessünk hozzátenni: jóleső örömmel és hálával gondolt istenére Jahvéra, a ki az ő népével ennyi jót tett s a ki hatalmas, hogy népe ellenségeit leverje, megsemmisítse. A fénynyel azonban együtt jár az árny; a culturának — sajnos — nemcsak áldása, de átka is van. A jólét gyarapodása nem egyöntetű minden embernél s míg az egyik kézben hihetetlen módon meggyűlik a vagyon, addig a másikból eltűnik az is, a mi ott volt. Egy ország vagyonosodása sokszor csak élesebbé teszi a gazdag és szegény, az úr és szolga, a vezetők és vezetettek közötti ellentétet. így volt ez Ámósz idejében is Izraelben. Voltak már nagybirtokosok és volt szegény, vagyontalan nép; voltak már gazdag búzakereskedők, — és voltak olyanok, a kik ruhájukat is zálogba adták, sőt önmagukat is eladták, csakhogy megélhessenek; voltak, a kik újmódi, koczkakövekből épített palotákban laktak, a kik a nyári meleg ellen kényelmes nyaralókban kereshettek üdülést, — és voltak, a kik nem tudtak mivel takaródzni, ha nyugalomra hajtották fejüket. Ehhez a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenséghez járult még a társadalmi élet egyéb igazságtalansága. A szegény hiába kereste a maga igazát a törvény előtt is, az is a gazdagot védte. Sőt a bírót is meg lehetett vesztegetni! Az egész társadalom erkölcse alapjában véve romlott volt. Talán azt lehetne még gondolni, hogy a nők képeztek kivételt, ők képviselték az élet ideáljait; talán ők igyekeztek legalább enyhíteni a nyomort? Nem! Nekik is csak arra volt gondjuk, hogy élvezzenek, mulassanak, szórakozzanak ... Látszólag tehát olyan volt az ország képe, mint egy nagy, hatalmas épület, ha azonban ezt az épületet közelebbről megtekintette az ember, láthatta, hogy nem hatalmas vastraverzek, de szúette, ócska, korhadt gerendák tartják csupán annak boltozatát. Abban a legalább külsőleg virágzó országban azonban éppen a benne lakók nem vették észre ezt. Nem is tartottak semmi veszedelemtől, mert bizakodtak abban, hogy eleget tettek Isten iránti kötelességüknek, hiszen a híres szenthelyeken bőven folyt az áldozati állatok vére s a nevesebb cultushelyekhez, szenthalmokhoz nagy tömegekben zarándokolt a nép, különösen nagy országos ünnepek alkalmával. Nagy ünnepi összejövetel lehetett akkor is, a mikor Ámósz Izráel országában megjelent. Judából jött, a testvérországból. Mint könyvében maga mondja, nem jószántából jött, de magának Istennek küldetését érezte és hallotta s azért jött. Szokatlan kijelentés ez a mai kor gyermeke számára, de a ki csak egy kissé is ismeri a missionáriusok életét, működésük kezdetét, a rugókat, melyek arra indítják őket, hogy ha kell, életüket is áldozzák egy ideálért, Isten országáért, az belátja, hogy ez a jelenség nem ismeretlen még ma sem. Ámósz egyszerű pásztorember volt, a ki a finomult városi életnek ellensége, mert abban népe meggyöngítőjét, megrontóját látja. Bizonyos mértékben ellensége a culturának is, mert kora culturájának csak rossz, bomlasztó hatását érzi és látja. Hogy hol, merre járt Izráel országában, azt nem tudjuk pontosan megállapítani, de azt beszédei bizonyítják, hogy
