Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1913

24 Jelentem még azt is, hogy a nemeslelkű örökhagyónak temetésén a Collegium is képviselve volt Draskóczy Lajos coll. igazgató által, ki koszorút helyezett a nagy halott koporsójára és sírjánál búcsúbeszédben kifejezést adott a Collegium kegyeletes hálájának. Örökké áldott legyen a nemeslelkű jótevőnek a neve! Hálás szívvel fogadtuk a következő, kisebb összegű ugyan, de épp oly nemes lélek sugalata folytán adott és intézetünket a legnagyobb hálára kötelező adományokat: b) Varga János nyugalmazott evang. lelkész két értékes Rombauer- képet és 2000-koronás ösztöndíjalapítványt hagyományozott a Collegiumnak. Az igazgató-választmány az alapítólevélnek kiállítását rendelte el. c) A zólyomi evang. egyházmegye 4000-koronás alapítványt tett, mely az eperjesi theol. akadémiával kapcsolatos Theol. Otthonban ingyenhelyet biztosít egy arra érdemes akadémiai hallgató részére. d) A jogakadémia fenntartására és fejlesztésére Sárosvármegye közön­sége 1912. évi őszi közgyűlésében hozott határozatával eddigi évi segélyét újabb tíz évre folyósította, az Eperjesi Bankegylet pedig az eddig nyújtott évi segélyt 1913. évre 400 koronára emelte fel. e) Az igazgató-választmánynak a jogakadémia fokozott mérvben való segélyezése iránt beadott kérvénye folytán az egyetemes egyház a Collegium­nak adott eddigi 7000 koronányi évi segélyét az 1914-ik évre 3000 kor­rendkívüli segélyösszeggel 10,000 koronára egészítette ki. f) A cultusministerium a Collegium azon kérését, hogy a 8-ik tanszék szervezhetése érdekében a meglevő tanszékek fenntartási javadalmát alább­szállíthassuk s az akként csökkentett javadalomnak kiegészítését az állam vállalja el, nem teljesítette ugyan, de kilátásba helyezte, hogy a fenntartó­hatóság által szervezendő 8-ik tanszék javadalmát állami színvonalra kiegészíti. g) Eperjes városának közgyűlése f. évi szeptember 27-ikén a coll. jog­akadémia fejlesztése, illetve teljessé tétele érdekében határozta, hogy a máso­dik philosoph.-tört.-művelődéstörténeti rendes tanszék (a 10-ik) felállításához hozzájárul évi 2000 kor. törzsfizetéssel, a mindenkor esedékes korpótlékkal és lakpénzzel, ha a jogakadémia fenntartótestülete kötelezettséget vállal arra, hogy 1. a meglevő philosophiai-ethikai tanszéket legközelebbi üresedés bekövetkeztekor önállósítja és rendes tanszékké fejleszti és 2. a nyolczadik jogi rendes tanszéket felállítja. Ezzel szemben kiköti, hogy a fenntartó-testület egy általa meghatáro­zandó jogi tanszéket csak a tanács és tanári-kar egyenlő számú tagjainak együttes ülésében — vallásfelekezetre való tekintet nélkül — jelölhető három pályázó valamelyikével tölthesse be. Az igazgató-választmány a város közönségének ezen nemes határozatát, mely kilátást nyújt arra, hogy jogakadémiánk teljesen kiépíttessék, elfogadta és elfogadás végett az egyházkerület útján az egyetemes közgyűléshez fel­terjesztette. Az egyetemes közgyűlés a felterjesztést visszaadta az egyház­kerületi elnökségnek közgyűlési tárgyalás és újabb felterjesztés megtétele czéljából.

Next

/
Thumbnails
Contents