Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1913

22 választmány Gamauf tárgyainak előadására ezen pályázót, névszerint Lehoczky Egyed helybeli segédlelkészt választotta meg egy évre helyettes-tanárnak, Kapy Gy. tantárgyainak ellátását pedig Becht, Molitor és Remenyik tanítóképző­intézeti tanárok vállalták el. f) A tanítóképző-intézeti tanítványok kiképzésének egy örvendetes bővítéséről is tehetek jelentést, a mennyiben a földmívelésügyi miniszter úr már a múlt tanévben Szemere Márton gazdasági szaktanárt bízta meg a gazdaságtan elméletének előadásával a IV. osztályban. A Collegiumnak kérésére pedig a miniszter úr úgy intézkedett a folyó tanévre vonatkozólag, hogy a két általa kiküldött szakértő nemcsak az elméleti gazdaságtant tanítja, hanem a gyakorlati gazdaságot is vezeti mind a négy osztályban. 3. Jelentem az igen tisztelt pártfogósági gyűlésnek, hogy azon örven­detes alkalomból, hogy az érdemekben dús coll. felügyelő urat azon kitüntetés érte, hogy őfelsége a király neki a III. o. vaskorona-rendet adományozta, a collég, igazgató-választmány és a tanári-kar a mindnyájunk által szeretett és nagyrabecsült férfit a legmelegebben üdvözölte. Jelentem továbbá, hogy Csengey Gusztáv theol. tanárnak a Széchenyi­kor által rendezett 50-éves jubileumán és 70-ik életévének fordulójának ünnepén Collegiumunk is szívvel-lélekkel résztvett. Hunfalvy Pál nagynevű tudós emléktáblájának leleplezési országos ünnepén is, mely f. évi június 8-ikán Késmárkon lefolyt, méltó módon képviselve volt a Collegium, a mennyiben a collegiumi ősi pártfogóság és fentartótestület, valamint a coll. közös tanári-kar nevében Draskóczy Lajos coll. igazgató koszorúzta meg az emlékművet, Szutórisz Frigyes pedig a coll. főgymnasiumot képviselte. 4. Az ősi collegiumi épület átalakítására vonatkozólag örömmel jelentem, hogy az épületnek külső restaurálása és belső átalakítása, melyen már az utolsó ősi pártfogósági gyűlés alkalmával serényen dolgoztak, most — csekély kisebbszerű részletektől eltekintve — teljesen befejeződött, hála a collegiumi felügyelő úr folytonos érdeklődése, Faragó József városi tanácsos fáradalmat nem kímélő műszaki ellenőrzése és főképen dr. Flórián Károly collegiumi pénztáros pihenést és szünetet nem ismerő buzgó felügyeleti működésének. A collegiumi épület most nemcsak csinos külsejével, hanem kényelmes és a modern kivánalmaknak megfelelő belső berendezésével is az abban elhelyezett intézeteknek kellemes otthont nyújt. Az első emeleten egynéhány tágas helyiség a könyvtárnak és. az olvasóteremnek van szánva, a többi helyiség pedig a pénztár, irattár és coll. igazgatói irodán kívül teljesen a jogakadémiának van átengedve; a második emeleten a theol. akadémia és a tanítpképző-intézet van elhelyezve. A földszinten lévő bolthelyiségek is czélszerűen átalakíttattak és így azokból nagyobb jövedelem várható. A két olvasóterem nemcsak a tanárok és hallgatók, hanem a nagy- közönség számára is meg van nyitva, a könyvtárnak szánt helyiségek azonban még nincsenek berendezve, mert a nagy költséget kívánó beren­dezésre eddig nincsen fedezet. A múlt évi számadás szerint a könyvtári bevétel, az évenként nyert 800 koronányi államsegélylyel együtt 4805 kor.,

Next

/
Thumbnails
Contents