Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1913
3 Ludmann Ottó e művészetnek birtokában a generáczióknak egész sorát emelte a maga tiszta szellemvilágába. A kit ide felemelt, azt igyekezett ott meg is tartani a kötelességérzet felkeltésével és a jellem kialakítása által. Ludmann Ottó nevelő-tanítói munkásságával a társadalomnak, a magyar hazának nagy, kellőképen nem méltányolható szolgálatot tett. Ám a Colle- giumban kifejtett áldásos működésének van még más része is, a melyről lehetetlen e pillanatban a hála, az elismerés legszentebb érzésével meg nem emlékeznünk. A Collegium az 1848-iki szabadságharcz után nagy és nehéz válságokon ment keresztül. Az ellenséges államhatalom az autonómiáját féltékenyen őrző főiskola megsemmisítésére tört. A tanári-kar örök érdeme és dicsősége, hogy e korszak nem végződött a Collegium bukásával. A mikor Ludmann Ottó a Collegium tanárává lett, Vandrák és társai a harcz első részét már- már befejezték, az 1867. évi jubileumi év jelzi e sikert: a Collegiumot a jövőnek megmentették. Hátra volt azonban az intézetek megerősítése, az új viszonyoknak megfelelő átalakítása. Hogy micsoda munka volt ez, a mai kor gyermekének bajos még elképzelni is. Hiszen a magyar állam már- már nyújtja felénk segítő kezét, de a százados elnyomatás bizalmatlanná tett bennünket minden állami hatalommal szemben. Az autonómia, századokon át mentsvárunk, oly drága kincs, a melyet nem adunk fel, ha tovább is küzdünk, nyomorgunk. Igen, az örökös küzdelem, sokszor a nyomorgás osztályrésze a tanárnak, a tanítónak az egyházban. De micsoda nagy lélekkel, milyen puritán lemondással viselték e nagy férfiak sorsukat! Az iskola és mindig az iskola az a magasztos intézmény, a melyért tűrtek, szenvedtek, s a melynek felvirágzásáért egész életük munkáját áldozták. A modern magyar állammal szemben e bizalmatlanság azonban lassanként elhalványult. Báró Eötvös József liberalismusa az alkotmányos korszak beálltával új irányt adott a magyar kultúrpolitikának. Még évtizedek múlnak, telve küzdéssel és sokszor nehéz vergődéssel, de főiskolánk, hála a vezetők bölcseségének, a lassú felvirágzás útjára lép. A régi tanári gárda új erőket nyert Ludmann Ottóban, Vécsey Tamásban, majd dr. Horváth Ödönben és másokban. Ludmann Ottó ezirányú tevékenységét a jövő krónikusának lesz feladata teljes egészében feltárni. Én csak a 14,000-kötetes Szirmay-könyvtár szakszerű rendezését, a convictus megszilárdítását, a melynek 50,000 korona alapot gyűjtött, a főgymnasiumnak az állammal kötött első és második szerződését, a tanároknak az országos nyugdíjintézetbe való felvételét említem, mint e munkásság mérföldjelzőit. S ez átmeneti korszakban szolgálta iskoláját mint könyvtáros, convictusi eforus, tizenöt éven át mint főgymna- siumi igazgató, az újabb időben több ízben mint collegiumi igazgató. E sokirányú és áldásos tevékenység nem kerülte el az egyházi főhatóság és a magyar tanügyi kormány figyelmét. Őfelsége, jóságos királyunk kitüntető kegye sem maradt el. Ám a mi a tanár munkásságában a legértékesebb, a tanítványoknak rajongó szeretete, ez az a legnagyobb elismerés, a mely bearanyozza Ludmann Ottó életének hátralévő s bizonyára mindvégig í*
