Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1912
22 nevében kifejezett üdvkivánatom az, hogy: vessen ez iskola mindig olyan alapot az itt tanulók lelki életének, a melyre bizton építhetnek a felsőbb intézetek; a mely alapon, a vallásos érzelemtől lievülő, a józan értelem által vezetett, ingadozást, csiiggedezést nem ismerő erős akarat: az egyén, a család, a társadalom, a nemzet számára: halált meggyőző életet biztosít!... Éljen és viruljon a magyar nőnevelésnek, a nemzeti népművelésnek ez a régi tűzhelye, ez új hajlékban is. Addig éljen és addig viruljon, míg az evangeliom szellemének és a magyar hazának szolgálatában áll; de ha addig élhet, akkor tudom, hogy ez intézetnek — örök élete lesz !... Hogy az legyen, ez a hő óhajtás Collegiumunk nevében, az én üdvözletem, az én avató, áldó imádságom — Amen.“ De fájdalom! Ez a mi örömünk, még ugyanezen iskolai évben; szívetrázó siralomra fordult. 1913. május 12-ikének borzalmas éjszakája után május 13-ika, a helybeli két evang. egyház örökös gyásznapja, megrendítő gyásznapja lett Collegiumunknak is!... Az emberi végzetes vigyázatlanság ugyanis „tüzet vetett a Úr szentségének helyére" és az égve feledett gyertya tüzétől elhamvadt az oltár, elhamvadt az oltárkép és mi a névtelen fájdalom poraiba sújtott evangélikus nép, mi halottszínű, sáppadozó arczczal, visszafojtott lélegzettel, föl- föltörő csöndes zokogással néztük május 13-ikának reggelén, az iszonyú pusztulás szívettépő sötét üszkeit... Apáink áldozatkészségéből emelt remekmívű oltárunkat Isten segítségével még csak helyreállíthatja az áldozatkész hívek kicsiny serege, de hogy mit vesztettünk el az elhamvadt oltárképben, mit veszített velünk az egész magyar kultúra, azt kiolvashatja minden következő nemzedék, a magyar régi műremekek fáradhatatlan kutatójának, Divald Kornélnak1 következő soraiból: »Az eddig felsorolt emlékeket arányai, művészi értéke és mesterének kiválóságánál fogva mind felülmúlja Brocky Károly2 hatalmas oltárképe. A kép eredetéről, az oltár hátsó oldalán olvasható föliraton kívül semmi sem tájékoztat. E fölirat a következő: »Pinxit Londini annis MDCCCXLV et MDCCCXLVI Carolus Brocky Pictor celeberrimus Temesvarino Hun- garus, excitante Mauritio Kolbenheyer ab anno MDCCCXXXV1 usque MDCCCXLVI Ecclesiae Evangelicae Fragopolitanae abhinc Sempronii V. DM." E bádoglapra festett fölirat szerint tehát az oltárképet Londonban Brocky Károty, az igen híres temesvári születésű magyar festő 1845—1846-ban festette, Kolbenheyer Mór biztatására, a ki 1836—1846-ig az eperjesi, ezután pedig a soproni ág. hitv. evang egyházközség lelkésze volt. A kép 197 cm. széles és 246 cm. magas vászonra festett olajkép s Krisztust és a samáriai asszonyt ábrázolja a Jákob kútjánál. 1860-ban, a mikor a mostani foglalatául szolgáló oltárépítményt fölállították, a négy- szögletes vásznat egy félkörű vászondarabbal toldották meg, hogy a portál1 V. ö. Díváid Kornél: Eperjes templomai ez. tanulmánya 54., 55., fő —71. lapjaival. a Született: 1807. máj. 22. Temesvárott. Meghalt: 1855. július 8. Londonban.
