Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1912
20 ifjú tanítványának, Fábry Viktor kolozsvári lelkésznek üdvözlete, melynek befejeztével könny csillogott az egész közönség szemében s tetőfokára hágott az ünnepi lelkesedésnek szárnyalása, melynek zárómozzanata volt Draskóczy Lajos coll. igazgató üdvözlete, a ki a föntartó-hatóság és a közös tanári-kar nevében, továbbá az „Országos Evang. Tanár Egyesület" és a tiszakerületi középiskolák megbízásából, az ünnepelthez a következő beszédet intézte: „Méltóságos Elnök úr! Mélyen tisztelt Díszülés! Végtelenül boldog vagyok, hogy az avatott kezekkel font érdemkoszorúba, mely immár Csengey Gusztáv tisztes homlokát övezi, én fűzhetem az utolsó levelet. Kedves Ünnepeltünk! Szeretett Kartársunk! Midőn annyi küzdelemmel és dicsőséggel teljes életpályád ősi tűzhelyének, az eperjesi evang. Collegiumnak nevében üdvözöllek, őszinte szívvel teszek vallomást e fényes gyülekezet előtt, hogy a Te dicsőséged a mi büszkeségünk; hogy a hírneves író, a kiváló tudós, a lánglelkű kurucz- költő félszázados jubileumának fénye visszasugározik a felsőmagyarországi Rendek és szab. kir. városok által alapított Thököly-, Rákóczi-Collegium harmadfélszázados ódon falaira. Őszinte szívvel teszek vallomást, hogy látva, előttünk oly kedves, szelíd próféta-arczodon a meghatottság, az emberileg elérhető legnagyobb boldogság visszatükrözését: meghatottság, örömláng gyulád a mi lelkűnkben is és Feléd dobbanó szívünk áldja a Mindenhatót, hogy „mindezideig megsegített Téged“; hogy lelked gyémántja „nem lett salakká"; hogy imádott Hazánk magyar nemzeti étliosza a Te szíved érzelmeiben, a Te szellemed gondolatvilágában, a Te jellemed akarati életében: oly egyéni éthoszszá változott, melynek homálytalan ragyogása tündöklő példaként fog lebegni Collegiumunk lelkes ifjúsága előtt örök időkön át! . . . Mert »gyomláltad és irtottad" a szívnek vadonjait, mint kertész, mert „romboltad" az előítéleteknek szabadságot, egyenlőséget gátló falait, mint tudós; mert „építetted“ a hitnek a templomát, a hazafiság erős várait, mint tanító- mester; mert „plántáltad“ a szépnek, jónak, igaznak hervadhatatlan virágait, mint költő: azért szeretnek oly rajongó hűséggel mostani és volt tanítványaid, a melynek könnyeket fakasztó, feledhetetlen bizonyságát csak az imént láttuk. Azért szeretnek és becsülnek oly osztatlan tisztelettel kartársaid és elöljáróid, a mely nagyrabecsülés oly bensőséggel sugárzott Feléd főpásztorunk lelkes szavaiból! Midőn e változhatatlan szeretet üdvözletét ősi Collegiumunk nevében tolmácsolni szerencsém volna, kérlek, fogadd szivesen Evangélikus Országos Tanáregyesületünk, kerületünk főgymnasiumi tanári-karának üdvkivánatait is ama tudatban, hogy e testületnek is féltve őrzött klenódiuma, édes büszkesége Te vagy! Fogadd szivesen üdvözlésünket ama tudatban, hogy itt Hozzád közel és távol az országban egy szívvel kérjük a Mindenhatót, hogy a jubilált ősz költő, az odaadással szeretett pályatárs örökifjú szivének tüze közöttünk még soká melegítsen; hogy Csengey Gusztáv, mint az istenfélelem és izzó
