Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1912

14 kettőezer korona oly intézeti tanárok segélyezésére fordítandó évenkint, ter­mészetesen a rendes fizetésükön felül, kik a segélyre leginkább reászorul­tak. Az örökség alapítványilag kezelendő és ha valamikor Magyarország helyzete úgy alakulna, hogy az összes tanintézetek s így a Collegium is államosíttatnék, az esetben az örökség egyharmadrészben az eperjesi evang. hitközségre, egyharmadrészben a budapesti magyar evang. hitközségre, egyharmadrészben Budapest szék- és fővárosra szálljon, ez utóbbira azon kötelező utasítással, hogy a hagyomány kamatai kizárólag csak szegény­sorsú gyerekek támogatására és ápolására fordítandók. III. A hagyatékból következő hagyományok szolgáltatandók ki ter­mészetben : 1. Könczöl Margit keresztleányomnak, néhai Könczöl János volt ügy­véd és bíró leányának 20, azaz húsz darab Budapest —erzsébetvárosi taka­rékpénztári részvény. (Lakik Ercsiben.) 2. Fejér László keresztfámnak, Fejér Dániel uradalmi gazdatiszt fiának (lakik jelenleg tudtomra Szentkúton, Qyőrmegyében) ugyancsak 20, azaz húsz darab Budapest —erzsébetvárosi takarékpénztári részvény. 3. A budapesti magyar evang. hitközségnek 50, azaz ötven darab Budapest —belvárosi takarékpénztári részvény. 4. Ugyanazon hitközség árvaházának 25, azaz huszonöt darab szintén Budapest —belvárosi takarékpénztári részvény. 5. A Magyar Tudományos Akadémiának 50, azaz ötven darab szintén Budapest—belvárosi takarékpénztári részvény. IV. Készpénzbeli hagyományok:: 1. Joó Teréz hajadonnak, ki időközben elhúnyt szüleivel és Anna nővérével több mint 35 év óta viszi szerény háztartásomat, betegségemben valóságos samaritánus jószívűséggel ápolt és gondozott és ezen egész hosszú idő alatt páratlan becsületességet, önzetlenséget és fáradhatlan szolgálat­készséget tanúsított, negyedévenkint előre fizetendő 1000 kor., azaz egyezer koronát, évenkint tehát 4000 kor., azaz négyezer koronát hagyok élte fogy­táig. Ha Teréz kisasszony előbb halna meg, mint Anna nővére, az élet­járadék Anna kisasszonyra száll ugyanazon módozatok és cautelák mellett, de fele, negyedévi 500, azaz ötszáz, évenkint tehát 2000, azaz kettőezer korona összegben élte fogytáig. Ezen kétrendbeli életjáradék pontos fizetésének biztosításául rendelem, hogy a Kisbirtokosok Földhitelintézeténél őrzött jelzáloglevelekből 130,000, azaz egyszázharminczezer korona az intézet által visszatartassék, mint hagya­tékom ezentúl is végrendeletem szellemében érintetlenül kezeltessék s az örökös Collegiumnak csak az életjáradékok megszűnése után szolgáltassák ki. Rendelem továbbá, hogy az általam megállapított havi részletek minden­kor minden formalitás nélkül közvetlenül az illető kezeihez kiszolgáltassa­nak, esetleg oda szállíttassanak, hova az illetők kívánni fogják és hogy a járadékok minden költség és bármi néven nevezendő levonás nélkül az általam megállapított egész összegben tisztán kifizettessenek. A mennyiben

Next

/
Thumbnails
Contents