Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1910

89 B) Jogakadémiai ifjúsági egyesületek. 1. Joghallgatók Testületé. Az Eperjesi Joghallgatók Testületében az 1910—11. tanév folyamán szintén érezhetővé vált az a, korunkat, társadalmi életünket általában jellemző tünet, hogy fölébredt az együvétartozókban a közös érdeknek intenzivebb és öntudatosabb megvédelmezését czélzó akarat. Az Eperjesi Joghallgatók Testületé mindjárt a tanév elején örömmel fogadta Antal Pál elnökének és Ruttkay-Nedeczky Béla alelnökének vál­lalkozását, az Eperjesi Jogászélet czímű, havonta kétszer megjelenő lapnak a megindítását. Örömmel fogadta pedig azért, mert átlátta, hogy számot­tevő, tettekkel tényező, érdekeit védelmezni tudó csak akkor lesz, ha egy — elsősorban saját rendelkezésére álló sajtóorgánummal rendelkezik. A következmények igazolták, hogy nem csalódott. A lap az első félévben Antal Pál és Ruttkay-Nedeczky Béla, a második félévben pedig Ruttkay-Nedeczky Béla és Bolla Béla szerkesztésében jelent meg, és — jóllehet két joghallgató magánvállalkozásának tekintendő — sok esetben, mint a Testület erős fegyvere, annak igen nagy hasznára vált. A testületi életet előnyösen jellemző irányzat jutott ez évben érvényesü­lésre az ifjúság körében, szemben az előbbi években tapasztalható, inkább társadalmi, illetőleg társasági szereplésre való törekvéssel. Most szembetűnő volt az a törekvés, még pedig eredményes törekvés, hogy a város társadalmát a komoly munka és tanulmányok fegyverével arról győzze meg, hogy immár az ifjúság fölismerte hivatását, reátalált önmagára. És miközben fiatal agya fogékonyságát felhasználva tanul és dolgozik, munkája eredményét felolvasásokban, szabad-előadásokban, a sajtó útján és pályatételek kidol­gozásában előtárja, a polgárságban is gondolatokat ébreszt, érzelmeket vált ki. Az első félév tisztikara ugyan még mintegy az átmeneti időt élte, s hangversenyek, mulatságok rendezésével is életjelt adott magáról; a második félév tisztikarának és a Testület tagjai' közül is mindegyik agilis ifjúnak munkásságát azonban tisztán szabadelőadások, felolvasások és vitatkozások, pályatételek kidolgozása tették. A Testület elnöke az első félévben Antal Pál volt, a második félévben Ruttkay-Nedeczky Béla. A tisztikar többi tagja az első félévben: alelnök Ruttkay-Nedeczky Béla, főjegyző Nemes Géza, aljegyző Bolla Béla, pénztáros Spányi Artur, könyvtáros Bölcsházy Zoltán és ellenőr Rozmann Dezső voltak. Az Irodalmi Osztály elnöke Deutschenschmied Jenő, titkára Pálesch Ervin volt. A második félév tisztikarában voltak: alelnök Nemes Géza, főjegyző Bolla Béla, aljegyző Bárczy László, pénztáros Ruttkay Sándor, könyvtáros Ihász Imre és ellenőr Bozzay Miklós. Az Irodalmi Osztály elnöke Bolla Béla, titkára Klaniczay Gyula volt. A .becsületbíróság tisztikara, a mely csak a második félévben alakult meg, a következő volt: elnök Ruttkay-Nedeczky Béla, alelnök Maixner Emil, I. titkár Teltsch Géza. Coll. Ért. 1910—11. 12

Next

/
Thumbnails
Contents