Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1910

2

tésekben vannak megírva. Hálás hívei 1888. decz. 8-ikán ülték meg negyed- százados lelkészi működésének anyagi és szellemi alkotásokban gazdag évfordulóját. A tőke-vagyon gyűjtésével és szaporításával, a háztartás szükségleteinek előteremtésével és biztosításával, az egyházi intézmények felvirágoztatásával és az áldozatkészségre való buzdításával a miskolczi év. egyházat fejeiben és tagjaiban egyaránt a hazai mintaegyházak magaslatára emelte.

De egyházépítő tevékenységében élte végéig nyilvánult tapintata, böl- csesége, türelme, eszélyessége, s ha kellett, erélyessége, miskolczi egyháza körén kívül is ismeretessé vált, úgy, hogy 1874-ben egyházkerületi jegyzőnek, 1883-ban egyházkerületi számvevőségi elnöknek s 1887-ben hegyaljai esperesnek választották. Püspökké való megválasztatásáig és azóta alig volt a hegyaljai esperességi, tiszakerületi és egyetemes egyházi közéletnek az az ága, a melynek legtöbb esetben igen nehéz terheit ne hordozta volna. De munkásságának, nagyratörő tehetségének s haza- és egyházszeretetének koronája az egyetemes gyámintézettel összeforrt életműködésében mutatkozik, úgy, hogy Székács szelleme és törekvése ifjodott meg benne húszéves gyámintézeti működésében. E tekintetben „A gyámintézet múltja és jelene'1 ez. műve az ő életmunkásságának leghívebb tükre. És ki ne emlékeznék az ő lelkes, hazafias és magvas vezérczikkeire a Protestáns Egyház és Iskola lap hasábjain? Valósággal lobogó fűzként égett az ő lelkében a haza- és az egyházszeretet.

Bámulatos munkaerejével, ritka igazságszeretetével, bölcseségével, tapintatával s mindenkit a maga helyén foglalkoztatni, megbecsülni és méltányolni tudó egyéniségével vívta ki a legszebb elismerést, a legnagyobb bizalmat, a mit ev. lelkész kaphat, a püspöki tisztet, a melyet 1890. óta, tehát 20 éven át, a szeretet és tisztelet, a hála és elismerés babérkoszorúival viselt. Azzal a tartalmas püspöki beköszöntőjével, a melylyel 1890. május 28-ikán, ama örökké emlékezetes nagy ,/örömnapon" az agg Simeon: Karsay püspök felejthetetlen beiktató-beszédére nehéz hivatású főpásztori hivatását elfoglalta, „lelkes szolgálattételt“ fogadott a tengersziklánál erősebb alapú ev. egyház és a magyar nemzeti állam iránt, — lelkes szolgálattételt az egyházban, mint szellemépületben, mint a szabadság, egyenlőség és testvériség szent egyházában, s mint az igazságot és felvilágosodást terjesztő tanítóegyházban. S mindezt fogadta nemzeti szellemben, hazája és egyháza összeforrt igaz érdekeivel, mely egyháznak a hitközség kivételével, mert abban van a súlypontja, nincs a hazai határon kívül keresni valója. De őszintén és férfiasán fogadta azt is, hogy kifelé püspök, de befelé superintendens lesz, a mivel a belső köz- igazgatásban s a külképviseletben követendő egyházpolitikáját akarta röviden jellemezni, — vallotta és fogadta pedig azt az a férfiú, a ki másrészt egyháza közönsége és városa lakosságával szemben „maradt az, a ki volt". S e hűség fogadásához hű volt mindhalálig. Nem elmulasztott kötelességek emlékei nyugtalanították lelkét, hanem az a gondolat, hogy reá nézve 71 éves korában is korán megjött a nmgdicsőítés pillanata.

Főpásztori tevékenységét maradandó alkotások jelzik az egyházkerület fő- és középiskoláiban. A Collegium újabb szervezése, a theologia, prae-