Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1909
9 alkalmat talált arra, hogy a nagy bujdosók hazajöttének országos eseményét egyrészt helyi, másrészt országos hazafiúi szempontból szép szavakban méltassa s ebből egyik-másik tanulságot levonjon. Ez ünnepélyre való tekintetből ez idén november 1-jén tartottuk meg a reformátió-ünnepélylyel kapcsolatos deprecátiót, mely alkalommal Kárpáti János IV. é. th. mondotta a szokásos imát, az ifjúság részéről Fábry Lajos IV é. th. beszélt, a tanári-kar képviseletében Szutórisz Frigyes coll. igazgató pedig a következő beszédet mondotta: „Igen tisztelt tanári-kar, kedves ifjúság! Fejlődés, tökéletesedés van az egész mindenségben, a világegyetem minden terén, természetesen a földön is. Ez a fejlődés, ez a tökéletesedés örök törvények szerint föltartóztathatatlanul tovafolyik, irgalmatlanul elsodorva mindent, a mi elavult, a mi nem életképes. Ez a világ folyása; így volt ez a mindenségnek chaosszerű állapotától kezdve a mai napig, így lesz ez ezután is beláthatatlan időkig, a nélkül, hogy a mi gyarló elménk a fejlődés képéről és annak végeredményéről csak némileg biztos fogalmat tudna magának alkotni. E mérhetetlen nagyságú és csudálatos alkotású világegyetem egyik, aránylag igen csekély tagjáról, a földről, illetve ennek a lakójáról, a teremtés úgynevezett koronájáról kívánok röviden elmélkedni; a reformátió mai emlékünnepélyéhez illően, az emberiség haladását és tökéletesedését óhajtom ma vázlatosan méltatni. Kérem szives figyelmeteket! A haladást, a tökéletesedést a tudomány sehol sem tudja világosabban, kézzelfoghatóbban kimutatni, mint a földön. Ezek alapján minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy a földünkön eredetileg semmiféle élőlény nem volt s hogy a lassan-lassan jelentkező kezdetleges szerves élet, lassú bár, de folytonos fejlődés útján, eljutott kiváló szellemi tulajdonságokkal megáldott élőlényhez, az emberhez. Az ember ekkor erkölcsi tekintetben még közel állott az állathoz. Ez a primitiv ember a benne rejlő szellemi képességének csíráival továbbfejlődik: föltalál sok mindenféle eszközt, a melyek őt önfentartásában s általában törekvéseiben segítik, megismeri a maga környezetét, fölfedez földrészeket, az egész világegyetemről, ennek alkotásáról és anyagairól szerez magának tudomást s ha úgy lehetséges volna, még a földet is kiemelné sarkaiból. Különös ám: az ész utat tör magának, az ember úgyszólván lehetetlenségeket képes elérni, de a háttérben mint mozgató erők nemcsak a természetes önfentartási ösztön és a tudásvágy szerepelnek, hanem önzés, irigység, hatalomvágy és sok más olyan tulajdonság, a melyek éppen nem illenek a teremtés úgynevezett koronájához. Bizony hiába hangoztatjuk az ember kiváló szellemi tulajdonságait, hiába dicsekszünk azokkal az eredményekkel, a melyeket az emberi elme elért: az ember az idők folyamán csiszolódott, finomodott, de mindez a legtöbb esetben csupán külső máz, törvények-, társasadalmi és egyéb szabályoknak ideig-óráig tartó hatása, — az ember alaptulajdonságai ugyanazok Coll. Ért. 1909—10. 2
