Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1908
40 Következő egyesületek működtek az elmúlt isk. évben: 1. A theol akad. testület és a kebelében fennálló becsületbíróság. A theologiai testület theol. akadémiánknak összes hallgatóit magában- foglaló, szervezett testvéri közösség, a melynek czélja és hivatása: kifelé a theologiai ifjúságnak, mint testületnek érdekeit más testületekkel és egyénekkel szemben képviselni és jó hírét védeni, befelé pedig az együvétartozás tudatának a kölcsönös szeretet és becsülés alapján való folytonos ébrentartása és szilárdítása. Ez a testület őrködik a theologusok jó hírneve felett s ápolja a testvéries egyetértést, a közöttük előforduló súrlódásokat és félreértéseket a lehetőség szerint békés úton egyenlíti ki, és ha ez nem sikerül, úgy a kebelében fennálló becsületbíróság ítéletére bízza azok elintézését. így tehát egyrészt védi tagjait erkölcsi tekintélyének egész súlyával, másrészt szigorúan ügyel arra, hogy a theologiai ifjúsághoz illő szellemmel és felfogással ellentétes viselet és életmód a theol. testület tekintélyét alá ne ássa. Egyetértő békesség uralkodott az ifjúság körében, a miért is — egy kisebb, személyi ügytől eltekintve, mely egyáltalában nem zavarta a békés együttműködést és összetartást ■— a becsületbíróságnak nem volt tárgyalnivalója. A theologiai testület belső ügyeinek intézése végett többször tartott gyűléseket. Alakuló-gyűlését 1908. szeptember hó 9-ikén hívta össze Krieger Mihály IV. é. theol. korelnök, mely alkalommal a tisztikar a következőleg alakult meg: testületi elnök: Dániel Szabó György ÍV. é. theol, testületi jegyző: Flachbart Károly III. é. theol., pénztáros: Szelényi János IV. é. theol, becsületbírósági elnök: Krieger Mihály IV. é. theol, becsületbírósági jegyző: Schwartz Mátyás II. é. theol, könyvtárosok: Scherer Péter IV. é. theol és Krcsméry Gyula II. é. theol, laptáros: Glósz Dezső I. é. theologus. Ezenkívül tartott a testület egy alakuló-, hat rendes, hét rendkívüli és egy záró-, ösz- szesen tehát tizenöt gyűlést. Theol akad. testületünk, a múlt évek hagyományaihoz híven, ez évben is kivette részét a Collegium négy intézete által rendezett ünnepélyekből. Október 6-ikán az aradi vértanúk emlékére rendezett közös coll. ifjúsági gyászünnepélyen az ünnepi beszédet Dániel Szabó György theol. akad. testületi elnök tartotta. A márczius 15-iki emlékünnepélyen pedig a megnyitó-beszédet Dániel Szabó György tartotta, ellenben Dávid Károly IV. é. theol. szavalt. Külön ünnepélyt rendezett a theol. akad. testület okt. 31-ikén a reformatio emlékének megújítására, melynek műsora a következő volt: 1. Ének: theol. akad. énekkar. 2. Megnyitó-beszéd: tartotta Dániel Szabó György testületi elnök. 3. Szavalat: Vietórisz László II. é. theol 4. Emlékbeszéd: tartotta Adriányi Géza IV- é. theol. 5. Szavalat: Dávid Károly IV. é. theol. 6. Ének: előadta a theol. akad. énekkar. Az ünnepélyen, mint az előző években, nagyszámú és előkelő közönség vett részt. Testületünk a Kolozsváron, február hó 3 — 5 ikén megtartott theologiai conferentián Kárpáti János III. é^. theologus által képviseltette magát. Úgy-