Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907

113 Kerületünk méltóságos elnökségének eme fontos határozatait és az azok tekintetében tett elnöki intézkedéseket az egyházker. közgyűlés jóvá­hagyólag tudomásul vette s felhívta a coll. igazg. választmányt, hogy a próbaév leteltével a rendszeresített állásoknak állandóan alkalmazandó tanerőkkel való betöltéséről gondoskodjék, valamint az egyetemes vallástanítási tanterv el­fogadtatása czéljából egy esetleg szükséglendő rendes vallástanár alkalmazá­sára voatkozólag véleményes jelentést tegyen. A most már 8 tagból álló tanári kar a magánvizsgálatok és javító-vizs­gálatok befejezése után szept. 5-ikén hozzáfogott reábízott nagyíontosságú fel­adatának megvalósításához: egyházát, hazáját mindenekfelett szerető, minden szépért és nemesért lelkesülni tudó, áldozatokra kész, hivatásos és ügyes tanítók­nak képzéséhez. Feladatának megvalósítását a következőleg vélte legsikeresebben elérhetni: A vallásos és hazafias érzelmek ápolása és fejlesztése czéljából ifjúságunk részt- vett a templomi istentiszteleteken, kétízben részesült a deprekáczióval kapcso­latosan az Úr vacsorájában, a napi munkát ének- és imával kezdette és fejezte be, jelen volt a vallásos és hazafias ünnepélyek mindenikén, s több esetben sikerült ének- és zeneszámmal, avagy szavalattal tényleg is közreműködött, sőt Ózdon, 1908. május 23-ikán erkölcsileg és anyagilag is fényesen sikerült önálló hang­versenyt rendezett, a melyen az ózdi műkedvelők közül többen, az ózdi dalárda és zenekar is szerepelt; a nyelv, zene- és képzőművészetek alaposabb meg­ismerése és megszeretése czéljából elvezettük avagy elengedtük tanítványainkat a Széchenyi-kör, a Tanár-Egyesület, a Népakadémia, a Joghallgatók Testüle­tének Irodalmi Osztálya stb. által rendezett felolvasó- és zeneestélyekre s meg­felelő alkalmakkor a színházba; a természet szépségeinek fölismerése, meg­értése és megkedvelése czéljából fölkerestettük növendékeinkkel Eperjes közel fekvő, természeti szépségekkel bővelkedő, kies kiránduló-helyeit, 49 tanulónkat végigvezettük hazánk egyik legnagyobbszerű természeti szépségén, az Aggteleki cseppkő barlangon, megengedtük nekik, hogy az Eperjesi Jogász és Theologus Túrista-Egylet tagjaivá legyenek, s az azok által tartott felolvasásokon és kirándulásokon is résztvegyenek; buzdítottuk növendékeinket az áldozatkész­ségre, a szegények és elhagyottak gyámolítására, minek folytán a rozsnyói árvaházra 18'40 K., a coll. gyámintézetre 1T90 K. gyűlt egybe, a gyak.-iskola növendékei 10'50 K.-t juttattak a rozsnyói árvák karácsonyfájára. Az iskolai év csöndes, zavartalan, eredményes munkálkodás közben folyt le. Ügy a tanár kar, mint az ifjúság egészségi állapota jó volt, minek következ­tében a tanítás folytonos, megszakítás nélküli lehetett. A fegyelmi állapot ellen sem lehet panaszunk; az iskolai szabályoknak súlyos áthágását csak két tanulónál tapasztaltuk, a kik a püspök úr beleegyezésével az intézet elhagyására köteleztettek. Aug. 15-ikén tettük meg ajánlatunkat a felvételért folyamodók kérvényére vonatkozólag. Szept. 2—4-ikén tartottuk a magánvizsgálatokat, szept. 5-ikén a javító-vizsgálatokat, szept. 3. és 4-ikén volt a beiratás, a tanítást szept. 5-ikén kezdettük meg. Nov. 17-ikén tartottuk az ellenőrző konferencziát, a félévi érte­sítőket jan. 31 ikén osztottuk ki. Ápr. 8-ikán tartottuk a II. félévi ellenőrző érte­Coll. Ért. 1907/3. 15

Next

/
Thumbnails
Contents