Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907
Matyuga Kamill VII., laptáros Szklenár Pál VII. o. t. Tagjainak száma: 35 rendes, 14 látogató tag. Alapszabályai értelmében is a kör működésének kettős iránya van: egyik, hogy vallásos összejövetelekkel, ilyen tárgyú folyóiratok járatásával és vallásos iratok olvastatásával tagjaiban a prot. ev. szellemet felköltse, ébren tartsa, növelje, másrészt, hogy gyakorolja a kér. munkás szeretetet, a jótékonyságot is. Az első czélnak szolgált az a 8 összejövetel, melyet a kör a délutáni órákban tartott s a melyeken a tagok énekeltek, imádkoztak, bibliamagyarár zatot, szabadelőadást, felolvasást tartottak s vallásos tartalmú költeményeket szavaltak. Felolvasás, illetve szabadelőadás volt: Bocskayról, Bethlenről, Thököly Imréről, Arany János «Fiamnak» ez. költeményéről, egy összejövetelt pedig az eperjesi vértanúk emlékének szentelt a kör. A tagok s az elnök ajándékából a körnek eddig 57 kötet-, illetve füzetből álló könyvtára van, ugyanerre a czélra a tanári kar 50 koronát szavazott meg a gymn. pénztárából, a miért e helyen is hálás köszönetét mond a kör. A kör a következő folyóiratokat járatja: Ébresztő, Evangélikus Családi Lap, Missziói Lapok, Olajág, Szövétnek. Jótékony czélra 10 koronát áldozott a Tör, ebből 5 koronát a rozsnyói árvaház, 5 koronát pedig az eperjesi Evang. gyámintézeti Nőegylet diakonisszaintézménye kapott. A kör évi bevétele ..................................44 K. — f. K iadása................................................ . 27 K. — f. M aradvány . . 17 K. — f. G) A coll. főgymnasium ifjúságának segélyalapjai és különböző gyűjtései. 1. A kirándulási segély-alap vagyona ez iskolaév elején 1929.29 kor. A kirándulási-alap kamataiból az iskolaév folyamán a krakói és ógyallai kirándulásban részvevő tanulók 90 és 48, összesen 138 kor. segélyt kaptak. 2. A főgyninasiumi Zenekör vagyona: 190 kor. 06 fill. 3. Az ifjúsági segélypénztár vagyona: 8067 kor. 98 fill., a segélypénztár havi gyűjtése a következő eredménynyel járt: I. o.: 80 kor. 46 fill.; II. o.: 71 kor. 92 fill.; III. o.: 47 kor. 36 fill.; IV. o.: 45 kor. 08 fill.; V. o.: 29 kor. 22 fill.; VI. o.: 47 kor. 36 fill.; VII. o.: 37 kor. 26 fill.; VIII. o.: 50 kor. 50 fill., különfélékből : 3’08 kor.; összesen 412 kor. 96 fill. A segélypénztárból egy tanuló havonként 10 korona segélyt kapott és három tanulónak egy-egy rend ruhát vettünk és három segélydíjat osztottunk ki. A segély kitett összesen 162 koronát. 4. A tornaverseny-alap vagyona: 590 kor. 48 fill, mint a múlt 1906/7. 'évi eperjesi kerületi tornaverseny jövedelmének intézetünkre eső része. 5. Az ifjúság gyűjtése Thököly Imrének Késmárkon felállítandó szobrára: I. o.: 7 kor.; II. o.: 9 kor. 10 fill.; III. o.: 5 kor. 52 fill.; IV. o.: 5 kor. 58 fill.; V. o.: 5 kor. 70 fill.; VI. o : 5 kor.; VII. o.: 4 kor 86 fill; VIII. o.: 6 kor. 60 fillér. Összesen 49 korona 36 fillér; a mely összeget a tanári kar 62 kor. 36 fillérre egészítette ki.