Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1906
90 fiakat, a másikra a szülőket, a lakásadókat és az érdeklődő nagyközönséget. Ez értekezleteken elhangzott vélemények alapján a Tanári-kör az egyfolytában való tanítás mellett döntött és erről az eperjesi tanintézetek vezetőségeit értesítette. A tanári testület elvben állást foglalt az egyfolytában való tanítás behozatala mellett ; mert a kérdés tanulmányozásából kiderült, hogy európai hírű pedagógusok, kiváló gyermek- és iskolaorvosok ezt a gyermek fejlődése szempontjából jobbnak tekintik. A megfigyelések szintén ez álláspontnak adnak igazat, s végül, mert ma már a művelt Nyugaton, sőt az iskolázás igazi hazájában, Németországban is a legtöbb iskolában délelőtt tanítanak. Az egyfolytában való tanítás elé ily módon csak egy komoly akadály merülhetett fel, nevezetesen az, hogy vájjon a szülők és lakásadók élet- és foglalkozásmódja mellett e tanítás gyakorlatilag keresztül vihető-e? A tanári kar minden aggályt eloszlatni óhajtván, minden helyben lakó szülőhöz és a lakásadókhoz kérdést intézett, vájjon az egyfolytában való tanítás behozatalát házi viszonyaikra való tekintettel helyeslik-e? A beérkezett 186 felelet közül 141 igenlő volt. A tanári testület még mindig nem akart ily fontos kérdésben végleg dönteni, hanem elhatározta, hogy kísérletet tesz az egyfolytában való tanítással. Régi szokás nálunk, hogy a tavaszi hónapokban a tanítás délelőtt 7 órakor kezdődik. Ez idén április hó 15-től az év végéig egyfolytában folyt a tanítás oly módon, hogy az összes tanórák d. e 7—12-ig tartattak meg. Megfigyelés alapján bátran állítható, hogy a kísérlet bevált. Sok szülő, a ki eddig e tanítási rend ellen tiltakozott, most gyermekeinek megfigyelése alapján azon óhajtásának adott kifejezést, hogy az egyfolytában való tanítás a tanulók érdekében behozandó. Kétségkívül úgy van, hogy a tanulóknak e rendszer mellett van idejük a szükséges mozgásra, játszhatnak, a szabadban több időt tölthetnek, házi munkájukat jobban beoszthatják, míg ellenben a megosztott tanítás mellett reggeltől késő estig csaknem folytön el vannak foglalva. Érdekes erre vonatkozóan az egyik szülőnek a szülőkhöz intézett fenti kérdésre adott felelete: «Nem ugyan házi viszonyaimra, hanem a gyermekekre nézve jobb volna az egyfolytában való tanítás. Gyermekeimnek az egyfolytában való tanítás mellett Budapesten — a hol azelőtt jártak — sohasem kellett este 11 óráig, mint itt Eperjesen, tanulni.» Egy körülménynyel azonban még ezek után is számolnunk kell, t. i. azzal, hogy a szabad délutánnal rendelkező tanuló nagyobb felügyeletet igényel s ez a kötelesség a szülőre és a lakásadóra hárul. A szülő azonban e terhet gyermeke érdekében szívesen magára veszi, a lakásadóknak pedig egyik legfontosabb kötelmük az ellenőrzés, a mely a tanulók otthoni tartózkodására vonatkozó szabályzat készítésével fokozottabban vihető keresztül. Megjegyezzük, hogy a többi eperjesi iskolák a jövő tanév elejétől fogva az egyfolytában való tanítást behozzák. Nálunk e kérdésben a Collegium igazgatóválasztmánya fog dönteni. 4. lfj2Ísági istentiszteletek s az ifjúság vallás-erkölcsi nevelése. Az ifjúság vallásos nevelésére kiváló gondot fordít a főgymnasium egész tanári kara. Az istentiszteleteket együtt látogatja az ifjúság a tanárokkal. Azóta, hogy a templom télen át vasárnaponkint fűtve van, ifjúsági istentiszteletet a vallástanár csak minden hónap utolsó vasárnapján tart, a mikor is a templomban német