Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1904

90 Milyen színes kép! Tarka-barka ruhák, boterdő az ég felé, szabályos, rithmikus mozdulatok. A közönség el volt ragadtatva, tapsolt, éljenzett, lelkesedett. Majd megkezdődött a verseny. Futás és mászás, tornászás a nyújtón, lovon, korláton. Minden pontos beosztással, a legnagyobb rendben. Másnap ismét ez a kép, füleslapda-versenyek, kötélhúzás. Izgatottság, kié lesz a miniszter selyemzászlaja. Selmeczbánya és Sepsiszentgyörgy vezet. A fő­verseny három részből állott. Minden intézet 20 tanulóval vett részt benne. A 20 tanulónak megmutattak egy szabadgyakorlatot s azt mindjárt utána kellett csinálniok. A bírák azt nézték, milyen a testtartásuk, fegyelmezettségök, jól végezték-e a gyakorlatot. Innen azután 10 tanuló a korláthoz ment, 10 pedig távolugráshoz. A korláton ismét mutattak egy gyakorlatot, azt utána kellett csinálniok a tanulóknak s megint a testtartás, ügyesség, a helyes felfogás volt az elbírálás tárgya. A másik 10 fiú pedig ezalatt ugrott távolba Az egyes bírák aztán osztályozták a tanulókat; a kifogástalan gyakorlatért, szép tartásért, fegyel­mezettségért 5 pontot kapott egy tanuló. A hármas bíróság aztán összeült, össze­adták a pontokat, elosztották tízzel s a kinek a legnagyobb egysége volt, az lett a győztes. Ez idén a zászlót a sepsiszentgyörgyi ev. ref. székely Mikó- kollégium nyerte el. A collegiumi főgimnázium 4 oklevelet nyert és 42 érmet. A mintacsapat nyújtón tornászott. A tanulók szép testtartását, fegyelmezettségét, a gyakorlatok ügyes felépítését, kifogástalan kivitelét a bíró több ízben dicsérőleg emelte ki. A füleslapda-versenyben az újvidéki főgimnáziumot verte le a Collegium, négy­szer hajított kaput, míg az ellenfélnek egy sem sikerült. Az egyéni futó-mászás versenyében Füzy Árpád VI. o. t. másodiknak és Nádaskay Sándor VII. o. t. szintén másodiknak jött be, a miért is érmet nyertek. A szabadidőt az ifjak a város nevezetességeinek megtekintésére fordí­tották tanáraik vezetése mellett. Megnézték a szobrokat, az országházat, a nemzeti múzeumot, a budai várat, a Mátyás-templomot, bent voltak a királyi palota tündérszép termeiben, megnézték a Nemzeti Színházban a «Bánk bán»-t s a Király-szinházban a «János vitéz»-t. Sok ismerettel, tapasztalattal meg­gazdagodva tértek haza. Különösen ki kell emelni azt is, hogy ifjaink minden tekintetben kifogástalan, illedelmes, szép magaviseletét tanúsítottak az egész idő alatt, ezzel is becsületet szerezve Eperjesnek. VII. A coll. főgymn ifjúságának segélyalapjai és különböző gyűjtései. I. A kirándulási segély-alap vagyona ez iskolaév elején 1426 44 korona. II. A főgymn. zenekör vagyona 93'44 korona. III. Az ifjúsági segély-pénztár vagyona 7200 kor. Az ifjúsági segély-pénztár havi gyűjtése a következő eredménynyel járt: I. o. 32 69 kor. II. o. 28 86 kor. III. o. 3404 kor. IV. o. 2139 kor. V. o. 47 36 kor. VI. o. 44 75 kor. VII. o. 20 69 kor. VIII. oszt. 54'— kor. Összesen 283 78 kor. A segélypénztárból három tanulónak a lakbérét, egynek a tandíját fizettük, két tanulónak megvettük az összes tankönyveket és egynek 20 kor.-nyi segélyt adtunk, egyet felruháztunk. A segélyezés kitett összesen 244 koronát. A József főherczeg Szanatórium-Egyesület javára befolyt 68 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents