Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1904

22 való fenmaradás stádiumába juttatja a mi tanintézetünket. Az elsőért részünk­ről is üdv és elismerés illesse az űj theol. szervezet lángbuzgalmú megalkotóját, Gyürky Pál esperest, valamint soha el nem múló hálás tiszteletünk s válto­zatlan vonzalmunk és ragaszkodásunk kisérje püspök urunkat ama nemes ambicziójáért, a melylyel nagymultú és szép hivatású theologiánk fejlesztését, sőt végleges biztosítását tűzte ki feladatául. Az ő buzgóságából s az egyházkerület és a Collegium áldozatkészségé­ből a folyó évben is részesültek a mi theologusaink az internátus, a konviktus és a tandíj elengedése kedvezményében. Daczára annak, hogy a gyakorlati theol. tanszék ez évben sem volt rendes tanerővel betöltve, az előadások megtartásában s a tanszék tárgyainak ellátá­sában hiány vagy akadály nem merült fel. A tanszék tárgyait a lefolyt tanév alatt is Mayer Endre rendes tanár mellett a két helybeli ev. lelkész: ifj.Draskóczy Lajos és Liptai Lajos, valamint dr. Mikler Károly jogkari dékán-tanár látta el s ez alkalommal is örömmel jelezzük, hogy theologusaink e tanévben is, a jog- tanári kar szívességéből, ez idén dr. E. Nagy Olivér tartalmas közjogi előadásait hallgathatták. Végül örömmel jelezzük azt a körülményt is, hogy a földművelés­ügyi minisztérium engedelmével és saját tárczája terhére Ritzl Károly kisszebeni áll. kertészeti tanító theologusainknak szakszerű előadásokat tartott s azokat őszszel folytatni fogja. Megemlítendőnek tartjuk, hogy ifjúságunk e tanév alatt is imával és ének­léssel kezdte meg napi munkáját, valamint örömmel jelezzük, hogy szomba­tonként Írásmagyarázati órákat s a téli hónapokban ifj. Draskóczy Lajos lel­kész jelenlétében és vezetése mellett egy polgáriskolai tanteremben gyermek­istentiszteleteket is tartottak theologusaink. Tanintézetünk részletes adatai különben a következők: B) Tanári testület. Dékán: Dr. Szlávik Mátyás, a bölcselet tudora, a böcseleti és systhematikai theol. tudományok nyilvános rendes tanára. Tanárok : 1. Csengey Gusztáv, az ó-szövetségi írásmagyarázati és történeti theol. tudományok nyilvános rendes tanára 2. Ifj. Draskóczy Lajos, lelkész, a gyakorlati theol. tudományok tanára. 3. Dr. Horovitz Imre, az orvostudományok tudora, oki. kir. törvényszéki orvos, a közegészségtan tanára. 4. Liptai Lajos, lelkész, a bibliai szláv nyelv tanára. 5. Mayer Endre, az új-szöv. Írásmagyarázati theol. tudományok nyilvános rendes tanára, coll. konviktusi eforus, az ev. theol. internátus felügyelője, a Szirmay-könyvtár őre, a theol. ifjúság belmissiói egyesületének elnöke. 6. Dr. Mikler Károly, a jog- és államtudományok tudora, collegiumi jogakadémiai dékán, az egyházjog nyilvános rendes tanára.

Next

/
Thumbnails
Contents