Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1904

95 Tanítók:ép2;ő=inté2;et. A) Az intézet állapota. A tanítóképző-intézet helyzetében e tanévben lényeges változás állott be, a mennyiben az intézet és teljes internátusa — a számára megfelelő szép, nagy telek megszerzése által — a rég óhajtott és érzékeny hiányt pótló saját épületeibe remélhetőleg már a közel jövőben beköltözködhetik. A fenntartó egyházkerület és kiváltképpen annak fáradhatatlan buzgó- ságú püspöke, mélt. és főt. Zelenka Pál úr, ezen czél valósulása érdekében évek óta minden lehetőt megtesznek, hogy az egyházkerület szegénysége miatt lépten-nyomon felmerülő akadályok elgördfttessenek. így az 1900. évben Eperjesen megtartott kerületi közgyűlés, áthatva lévén a jelenlegi internátusi rendszer tarthatatlanságának érzetétől, felhatal­mazta «a beállott elodázhatatlan szükségből kifolyólag az egyházker. elnök­séget, hogy a tanítóképző-intézeti internátust az e czélra vásárlandó alkalmas telken felépíttesse, és erre vonatkozó jelentését a jövő (1901.) kerületi köz­gyűlés elé terjeszsze». Ezen határozathoz fűződött reményeink azonban nem mentek oly hamar teljesedésbe, mert az 1901. évi kerületi közgyűlésen a püspök úr csak annyit jelentett az ügy állásáról, hogy «a tavaly nyert fel­hatalmazás értelmében, a tanítóképző-intézet és internátusa szükségelte épít­kezésre vonatkozólag részint kellő beltelek, részint anyagi erő hiánya miatt nem tehette meg a döntő lépést». Úgy látszott, mintha az építkezési terv ismét hosszú időre elodáztatott volna, és hogy elsősorban és kiváltképpen az internátus a maga sokféle hiányával ismét tovább fenn fog állani. De ez csak látszat volt, mert a püspök úr a beállott csendben is serényen tovább szőtte terveit, s kereste és szeren­csésen megtalálta az utat és módokat az intézet fejlesztésére. Megtalálta a megfelelő telket, melynél szebbet, alkalmasabbat, a kerület méltóságát jobban kifejezésre juttatót sehol sem találhatott volna. E telekvétel ügyében püspök úr 1904. aug. 3. és 4-ikén Eperjesen időzvén, egyebek közt a collegiumi felügyelőt, dr. Schmidt Gyula urat kérte fel a telek­vétel ügyében a feltételek megállapítására, ki e megkeresésnek teljes ügybuzgó- sággal meg is felelt. Az adás-vevési szerződés szerint — mely 1904. aug. 31-ikén elkészült, jóváhagyás végett a kerületi közgyűlés elé volt terjesztendő, — özv. Sarlay Sándorné szül gróf Nyáry Melanie eladja az eperjesi ág. hitv. ev. tanító­IV.

Next

/
Thumbnails
Contents