Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1903
3 Mélyen tisztelt Elnökség és Igazgató-választmány! A búcsú: nem jelent mindenkor és mindenkire nézve elválást! Én csak búcsúzom, de nem válók el Önöktől, nem válók el a Collegiumtól s nem válók el különösen az én — lelkem egész odaadásával és hűségével szeretett —jogakadémiámtól. Hiszen meg kellene tagadnom múltamat, meg kellene tagadnom szívemet, meg kellene tagadnom egész magamat, ha én azt az elmondhatatlan sok szeretetet, bizalmat, támogatást és megtiszteltetést el tudnám, vagy el akarnám feledni, a mely engemet ennek a drága, ősi tanintézetnek a kötelékében — ifjúság, tanártársak és fentartó testület részéről — oly érdemtelenül, de mindenkor oly boldogítólag s oly buzdítólag ért. Óh nem ! Én nem lehetek ilyen szívtelen, ilyen hálátlan! Lelkem legbensejében fogom megőrizni szüntelen mindennek hálás emlékezetét s ha a messze nagy világban járva, utam sivatagokon fog keresztülvezetni, ez a drága, ez az ezerszer drága emlék: enyhetadó oáz lesz a számomra szüntelen. Ez a drága emlék valósággal talizmánom lesz a jövőben, a melytől meg nem fogok válhatni soha. Én nem akarom még csak érinteni sem azt, hogy mit tettem, vagy mit nem tettem az elmúlt hosszú idő alatt, melyben a jogakadémia munkása lehettem. ítéljék meg azt azok, a kik erre hivatottak. De — minden álszerénységtől menten — úgy érzem mostan, hogy az én végezett munkám, bármennyire is kisérve volt az a jó Isten bőséges áldásától, nem állott arányban azzal a nagy bizalommal, megtiszteltetéssel és mindenekfölött — a lelkem legdrágább kincsét képező — szeretettel, a melyet én a Collegium kötelékében e hosszú idő alatt tapasztaltam S már csak azért is szükséges az, hogy én is az én lelkem legbensőbb háláját, hűségét és szeretetét magammal vigyem életem megváltozott új útjára is. Ezzel a soha ki nem apadható hálával, hűséggel és szeretettel fogok visszagondolni ősi, drága, kedves Collegiumunk- és Jogakadémiánkra szüntelen s életemnek nem lesz igazabb öröme soha, mint ha ezeknek az érzelmeknek bármikor és bármiben jelét és bizonyítékát fogom adhatni. Esdve kérem a m, t. coll. Elnökséget és Nagytekintetű Igazgató-választmányt arra, hogy ezt a biztosításomat kegyesen elfogadva, igénytelen emlékemet kegyes szeretetükkel továbbra is megőrizni méltóztassanak, valamint, hogy a mellékelt alapítólevelet, nemkülönben az ugyancsak mellékelt ajándékozási-iratot szívesen fogadni kegyeskedjenek. Végezetül pedig lelkemnek azt az imaszerű forró óhajtását tolmácsolom, hogy a magasságos Isten adjon ezer áldást ősi Collegiumunkra s benne a vallásfelekezet egyetlen ilynemű tanintézetét, tehát egyik legféltettebb kincsét képező jogakadémiánkra s adja és engedje azt, hogy ezek a virágzásnak, a fejlődésnek legmagasabb fokára emelkedhessenek. Midőn alázattal kérném, hogy működésemről a szokásos bizonyítványt kiállíttatni s kezeimhez juttatni kegyeskedjenek, kérem, fogadja a Nagyérdemű Elnökség és Igazgató-választmány legmélyebb tiszteletemnek és nagyrabecsülésemnek, nemkülönben soha meg nem szűnő hűséges és hálás szeretetemnek legőszintébb kifejezését. Tátraháza, 1903. július 7-ikén. Örökre legigazabb hívük: ^ fjorvátk Ödön kir. közigazgatási ítélŐ-bíró.“ i X*
