Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1902
24 Hisz ünnepet ül a Társaság Kazinczy születésének századik évfordulóján 1859. novemberében. ... És pedig minő ünnepet?! Olyat, melynek hatása alatt áll az egész város. Az ünnepély végén Vandrák igazgató könyes szemekkel köszöni meg az ifjúságnak fáradozását s felkéri a Társaságot, hogy Herfurth ünnepi értekezését és Kosa Sándor jegyző pályadíj-nyertes ódáját nyomassák ki. «Bár — így emlékszik meg a jegyzőkönyv az ünnepélyről — kisded, töredék hangja volt ez a hála hymnusának, mely most szerte zúgott a hazában, de itt is az ünnepély alatt megteltek a szemek könyekkel s mindnyájan oly jól éreztük magunkat, mint midőn templomból távozik az elcsüggedt imádkozó, reményt, vigasztalást vive magával; nyugodt megelégedés és öröm sugárzott minden arczon és e sugarak az önbecsérzet nyilvánulásai valának.» De nemcsak azért olyan kiemelkedő mozzanata a Kazinczy-ünnep a hanyatlás korának, mert alkalmat szolgáltat az egész város közönségének, hogy kiörülhesse és kisírhassa magát a nemzeti nyelv nagy martyrjának emlékénél akkor, midőn a nemzeti szabadság vértanúinak úgysem mutathatja be nyíltan kegyelete áldozatát, hanem azért is, mivel fordulópontot jelöl meg a Társaság történetében. Mert a mint az országos Kazinczy-ünnep a hajnal, az alkotmányos élet hajnalának közeledtét hirdeti: úgy jelenti a collégiumi ünnep is a Magyar Társaság új hajnalának hasadását, a hanyatlási kor sötétségének oszladozását Szűnik a nyomás, új életre ébred lassanként a szúnnyadó test. Új életre, mert a collégiumi Magyar Társaság már haldoklik, hogy átalakuljon főgimnáziumi Magyar Társasággá. Már 1860—61-ben is csak VII. és VIII. osztályos tanulók alakítják meg a Kört, bár még kebelében jog- és théologiai hallgatók is találhatók. 1861—62-ben azonban már csak gimnazisták kezében van a Társaság vezetése, miért is Vandrák elnök úgy nyilatkozik, hogy jónak látná, ha theologusokat és jogászokat is szereznének a Társaság számára. Meg is próbálják ezt, de fáradozásuk sikertelen marad ; a következő évben szintén nincs felhívásuknak eredménye. Azután pedig már szó sincs efféle kísérletekről. Tehát a Magyar Társaság fenntartása a gymnásiumi tanulók «gyengébb vállaira» szorult. De hogy mégsem voltak e vállak gyengék, bebizonyodott. Mert él a főgymnásiumi Magyar Társaság ma is, működik már 40 éve szakadatlanul. Sőt fog is élni s fogja hinteni az ifjúság szivébe áldást termő magjait, míg csak egy a magyar nyelv- és irodalomért s az önképzésért lelkesedő tanulója lesz a Collégiumnak. Ennek pedig lenni kell, mert az a Társaság, melynek ilyen múltja van, mely annyi viszontagságon ment keresztül s a melynek oly nagy harczot kellett a mostoha sorssal, a rideg közönynyel megvívnia, a minőre csak a régiek lelkesedése s önzetlen honszerelme volt képes, nem pusztulhat el soha, hacsak a jelen és jövő nemzedéke Isten s önmaga ellen nem akar vétkezni. Ne is vétkezzék! Úgy legyen! Mikola János, theol. hallgató.
