Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1900
86 kokkal. Nagyobb kirándulásokat is tettek a tanulók tanáraik vezetése alatt, így Perényi Vilmos, a VII-ik osztály főnöke, a pünkösdi ünnepeket arra használta fel, hogy a VII-ik osztály tanulóinak egy csoportjával a festői szépségekben gazdag, vadregényes Dunajecz völgyét nézzék meg. Május 27-ikén reggel vasútra ültek és 81/2 órakor Lubotinban szálltak ki, hogy az itten várakozó szekerekre üljenek. Hét órai kocsikázás után, Lublón és Gnézdán keresztül, délután 4 órakor a kedves fekvésű Koronahegy-fürdőbe érkeztek. A hosszú út és szakadó eső fáradalmai nagy étvágyat ébresztettek, úgy, hogy a mélt. dr. Vályi János gör. kath. püspök úr nemes figyelméből készen várakozó ebéd ugyancsak ízlett. Ebéd után a Vörösklastrom megszemlélése és egy kis dunajeczi csónakázás után a tanuló-ifjúság a fürdőhely megnyitására összesereglett leányokkal este 9-ig még tánczbeli ügyességüket is bemutatták. Kedden reggel már 4 órakor talpon volt a társaság, hogy egy könnyű reggeli elköltése után könnyű lélekvesztőbe szállva, megtegye azt a fönséges vízi utat a Vörösklastromtól a lengyel Sczawniczáig, a mi az utazás tulajdonképen főczélja volt. A sellők csobogása, a tutajok ringása, a mindkét parton égnek meredező hegyóriások maradandó benyomást gyakoroltak az ifjak fogékony lelkületére. Ilyen hatások alatt alig vették észre, hogy a tutajokkal már Sczawniczában vannak. Elhagyták tehát a lélekvesztőket, hogy ezt a szép lengyel fürdőt megszemléljék. Két órát ott töltvén, három órai gyalogolás után, erős záportól verve, déli 1 órakor érkeztek vissza a Koronahegy-fürdőbe és egy sietősen elköltött ebéd után kocsira szállván, iparkodniok kellett 71/a órára a lubotini állomáshoz jutni. S így este féltíz órakor Eperjesen kiszállhattak, hogy a 18 óra fáradalmait kipihenhessék. Kubányi Béla, a IV. osztály főnöke, szintén a pünkösdi szünidőben — május 28-ikán — rándult ki Zboróra és a bártfai fürdőbe osztályának 19 tanítványával. Az említett nap reggelén 6V2 órakor indultak vonaton Bártfára, onnan gyalogszerrel a legkedélyesebb hangulatban Hosszúrétre igyekeztek, a hol aztán kocsikra ültek s urasan folytatták tovább útjokat Zboró, vagyis kirándulásuk tulajdonképeni czélpontja felé. Tizenegy órakor érkezett meg a kis lelkes csapat — hazafias dalokat énekelve — a zborói várhegy lábához s a terebélyes fák árnyékában, a puha gyepszőnyegen kissé megpihenve, a magukkal hozott elemózsia elköltése után a hegy megmászásához látott. A hegyoldal árnyas s elég jól járható ösvényén fölfelé haladva, alig negyedórái gyalogolás után a Rákócziak hajdani dicsőségét hirdető várromok között lelkesedtek édes hazánk szabadságáért s mindazokért a nemes eszmékért, melyek népek és nemzetek közös kincsét képezik s a melyeket a hálás utód a dicső ősöktől kapott szent örökség gyanánt rejteget kebelében. Egy órát tölthettek a várromok között a múlt lélekemelő emlékein elmerengve, midőn a távolból az eget zengeni hallották. Fölkerekedtek tehát s csakhamar a zborói vendégfogadóban voltak, a honnan ismét kocsikra ülve, a bártfai fürdőbe hajtattak. Délután 4 óra volt, éppen az ozsonna ideje, mire odaértek. Ettek, a mit kaptak és ittak nagyokat az üdítő gyógyforrás vizéből. Eközben az ég csatornái három ízben is megnyíltak: szakadt az eső; miattuk azonban szakadhatott, mert jó fedél alatt voltak. Mire a bártfai vasúti állomáshoz kellett indulniuk, akkorra az ég is
