Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1899
89 F) Tornaverseny. A helybeli két főgymnasiumnak igazgatóiból és tornatanáraiból álló bizottság a vallás- és közoktatásügyi tn. kir. miniszter úrnak óhaja alapján elhatározta egy május hóban tartott gyűlésén, hogy e tanév végén közös tornaversenyt rendez, megállapította a programmot és junius 10-ikét tűzte ki a verseny napjául. A verseny a mondott napon az ifjúsági játszótéren folyt le, hová az ifjúság d. u. 4 órakor oszlopokban vonult fel dobpergés és trombitaszó mellett festői egyenruhában (fehér ing, piros öv, fehér sapka) az előzetesen kijelölt helyekre. Az így elhelyezett ifjúság unisono elénekelvén a Hymnust, Pethe Ferencz kir. kath. főgymn. tanár vezetése alatt hét szabadgyakorlatot mutatott be, a melyek igen nagy hatást tettek pontos és határozott kivitelükkel. Ezután az alsó négy osztály növendékei néhány játékot mutattak be, a felső osztályok pedig tornaszereken végeztek gyakorlatokat. Következtek ezután az egyes versenyek: futás, rúdugrás, súlydobás, diszkoszvetés. A verseny után a két gymnasium football-csapata mérkőzött meg. A tornaverseny befejezésével a két intézet ifjúsága elénekelte a Szózatot. A versenynek igen sok nézője volt; ott volt városunk közönségének szine-java, a mely nagy figyelemmel és gyönyörűséggel nézte végig a versenyt. A versenynek az eredményét a tornaverseny bíráló-bizottsága junius 13-ikán tartott gyűlésén a következőkben állapította meg: I. Síkfutás 80 méterre. Az I. osztályból: Gerbery Elemér kir. kath. főgymn. t. elsőnek, Gojdics Péter kir. kath. főgymn. t. második, Krus Ernő kir. kath. főgymn. t. harmadik és Grusz Rezső kir. kath. főgymn. t. negyedik lett. A II. osztályból'. Vény István kir. kath. főgymn. t. első, Kranitz Lajos kir. kath. főgymn. t. második, Gyurkovics Béla coll. főgym. t. harmadik és Szurgent József kir. kath. főgymn. t. negyedik. — II. Síkfiitás 100 méterre. A 111. osztályból'. Fűzy Aba coll. főgymn. t. első, Viszloczky Elek kir. kath. főgymn. t. második, Schudich Nándor kir. kath. főgymn. t. harmadik és Gamauf István coll. főgymn. t. negyedik. A IV. osztályból'. Juhász János kir. kath. főgymn. t. és Mohr Gyula coll. főgymn. t. elsőknek, Grund Károly kir. kath. főgym. t. másodiknak és Thrór Lajos coll. főgym. t. harmadiknak. — III. Rúd-magasugrás: 1. Kasztriner Árpád coll. főgymn. VIII. o. t. 280 cm., 2. Csornyák Oreszt kir. kath. főgymn. t. 273 cm., 3. Szoboszlay Vincze coll. főgymn. t. 266. cm., 4. Weichhart Valdemár coll. főgymn., Járosy Sándor coll. főgymn. t., Kenedics József kir. kath. főgymn. és Gerbery Aladár kir. kath. főgymn. tanulók 249 cmt ugrottak — IV. Súlydobás. Znakovszky Miklós kir. kath. főgymn. t. 910 cm., Bruger Géza kir. kath. főgymn. t. 850 cm., Laczkó Mihály kir. kath. főgymn. t. 820 cm. és Csornyák Oreszt kir. kath. főgymn. t. 770 cm. — V. Összetett verseny (rúdugrás és súlydobás). 1. Csornyák Oreszt kir. kath. főgymn. t. 2. Weichhart Valdemár coll. főgymn. t. 3. Brinszky Zsiga kir. kath. főgymn. t. 4. Szoboszlay Vincze coll. főgymn. tan. — VI. Diszkosz-dobás. 1. Znakovszky Miklós kir. kath. főgymn. t. 2810 m. 2. Juhász János kir. kath. főgymn. t. 24'80 m. 3. Beblavy Iván coll. főgymn. t. 24'65 m. és 4. Laczkó János kir. kath. főgymn. t. 23 m. — VII. A football-játék az idő előrehaladottsága miatt befejezetlen maradt. Az első 20 perczben volt 1:0 goal a kir. kath. főgymn. javára. Collég. Ért. 12