Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1897

29 Jelentés a Collegium egyes tanintézeteiről. I. Hittan intézet. A) Adatok az intézet ez évi történetéhez. A jelen iskolai év szeptember 9-én négy tanfolyamban négy theologiai tanárral kezdődött. Az elmúlt iskolai év junius havában tartott coll. igazgató­választmányi ülés az eltávozott Hörk József helyébe 4-ik tanárnak Frenyó Lajos nyíregyházi segédlelkészt, az intézet volt növendékét választotta meg, utasításul adván a tanári karnak, hogy addig,, míg a megnevezett tanár a theol. tanári vizsgálatra elkészül, Hörk József tanszékének gyakorlati tárgyait a rendes tanárok belátásuk szerint oszszák fel maguk közt s az új tanár által előadandó tárgyakat közösen állapítsák meg. Ugyanakkor az egyházjog előadásával dr. Mikler Károly újonnan megválasztott jogtanárt bízta meg. Az új theol. tanár teljes mértékben megfelelt annak a várakozásnak, mely megválasztásához fűződött s rövid idő alatt nemcsak tanártársainak szeretetét, hanem hallgatóinak tiszteletét s szeretetét is meg tudta nyerni. A tanári kar és hallgatóság vállvetve törekedett azon, hogy az intézet jóhírneve csorbát ne szenvedjen s tudományos színvonala emelkedjék. A hallgatóság közszelleme mondhatni: példás volt. Az összetartozóság érzetét nagyban emelte az intemátus. Az internátus a konviktus épületében négy szobából, egy előszobából és mellékhelyiségekből áll. Az 1897—98. isk. évben a következő hallgatók laktak benne: Jamniczky György I. éves; Droppa Samu, Jamniczky János, Járossy Mihály, Szlopovszky Károly és Szkalos Emil II. évesek; Engler Lajos, Krafta Nándor, Lajcsák János III. évesek; Okályi Viktor, Smid István és Zatykó János IV. évesek, kik mellett egy szegény fiú: Járossy Sándor IV. oszt. gymn. tanuló is kapott helyet. Az internátusbán lakók kapnak a szálláson kívül reggelit, fűtést, világítást és kiszolgálatot teljesen ingyen. Ebédet és vacsorát a konviktusban kapnak. A konviktusi ebéd és vacsora rendes évi díja 62 frt, de az internátusbán lakók 10, 20, 30 frtnyi elengedésben részesülnek. Az internátus fentartója a Collegium, a lakást díjmentesen adja, a mi évi 160 írtnak felel meg, a fűtés, világítás és kiszolgálat költségeit a konviktusi

Next

/
Thumbnails
Contents