Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1897

22 Collegiumba tanári kar és ifjúság egyaránt. A tanítóképző ifjúság alkalmi karénekét Szánik Ernő tanító vezette. A megnyitó ünnepélyen a coll. igazgató­választmányi tagok kíséretében dr. Schmidt Gyula, a Collegium szeretve tisztelt buzgó felügyelője is részt vett, ki az igazgató beszéde után nehány lelkes buzdító szót is intézett az ifjúsághoz. Örömmel jelezzük, hogy a megnyitó ünnepélyen a pótérettségi vizsgálatokra ide fáradott Szieber Ede tankerületi főigazgató és Csiskó János kassai ev. lelkész és egyházker. biztos is részt vett. Szept. 14—16-ik napjain Miskolczon volt az egyházkerületi közgyűlés, melynek bennünket közelebbről érdeklő határozataiból kiemeljük, hogy az ideiglenesen nyugdíjazott Zsarnoviczky István érdemes tanár helyére az azóta nagy buzgósággal és mindnyájunk teljes megelégedésére itt működő Kapi Gyula választatott. Szept. 19-én coll. végrehajtó-bizottsági ülés volt. Szept. 21-én részt vett az igazgató Péchy Tamás egyházker. felügyelőnek temetésén Alsó-Kázsmárkon. A ravatalra a Collegium is díszes koszorút helye­zett: «Igaz barátjának — az eperjesi Collegium» czímmel. A nagy veszteség fájdalmában mi is igaz lélekkel osztoztunk s mindenha áldani fogjuk e nagy hazafi, buzgó egyháztag, nagy államférfi és igaz ember emlékét. Itt megjegyez­zük, hogy az így megüresedett egyházkerületi felügyelői állásra az összes coll. tanintézetek egyhangú lelkesedéssel Szentiványi Árpád gömöri esperességi felügyelőre és coll. igazgató-választmányi tagra adták szavazatukat. Szept. 29-én, Mihály napján, Novák Mihály kiérd. ev. lelkész egy-egy sárosi műmalmi részvényt adományozott a coll. theologiának és a főgymnasiumnak, úgy azonban, hogy annak kamatait életében ő élvezi. Az igazgató a hálás tanári kar őszinte köszönetét és elismerését tolmácsolta az érdemes lelkész iránt, ki mindenkoron főiskolánk lelkes pártfogójának és igaz barátjának bizonyult. Október 3-án, Ő Felsége névünnepe előestéjén, ez évben is örvendetesen megszaporodott lelkes jogakad. ifjúságunk fényesen sikerült fáklyásmenetet rendezett abból a kettős alkalomból, hogy II. Vilmos német császár oly jelen­tőségteljes formában és nyomatékkai emelte ki nemzetünk érdemeit a múltban, haladását a kultúra terén a jelenben s Magyarország súlyát az európai kultru- államok sorában; másrészt pedig, hogy alkotmányosan uralkodó Urunk és Királyunk a legközelebb múlt napokban nemzeti nagyságunk legkiválóbb tör­téneti alakjainak szobrait, köztük Bocskay István és Bethlen Gábor prot. vallás­szabadsághősökét is, saját udvartartása költségén Budapest székesfővárosában felállíttatni rendelte s ezáltal nemzetünkkel szívben és érzésben való össze- forradását Isten és világ előtt oly fényesen dokumentálta. Úgy a lelkes tósztok, mint a legfelsőbb kézirat hazafias cselekedete maradandó nyomokat hagytak hátra a tanári kar és az ifjúság fogékony lelkében. Okt. 6-án, hagyományos hazafias szokásához híven, a theol. és jogakad. ifjúság az ev. templomban az aradi vértanúk emlékére gyászünnepélyt ült, mely alkalommal a gyászimát dr. Szlávik Mátyás theol. tanár tartotta. A nemzet e gyásznapját kegyeletes érzéssel a főgymn. Magyar Társaság is megünnepelte. Okt. 17-én a coll. tanintézetek vezetői s az igazgató Liptai Lajos lelkész, volt theologiai hallgatónk installátióján vettek részt. A Collegium s az eperjesi

Next

/
Thumbnails
Contents