Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1897
10 bácsolt sziklabércz. Majd megjött a kiegyezés örökké felejthetetlen nagy napja. A nemzetet a siralom völgyéből a haza bölcsének nagy szelleme vezette ki. A régi rend megbukik s az alkotmányos élet diadalra jut! Munka és előrehaladás töltse el szent lánggal keblünket, midőn márczius idusának 50-ik évfordulóján kegyelettel lelkesedünk azok emlékezetén és áldást mondunk azok nevére, a kik a mi javunkra a haza szabadságáért küzdöttek. Igaz ugyan, hogy a szabadságharcz szemtanúiból keveseknek jutott csak az a ritka, nagy szerencse, hogy megérjék márczius idusának félszázados évfordulóját; kettőzött, hogy úgy mondjam, rajongással párosult tisztelettel adózzunk tehát ama keveseknek, kik átélték a 48-as márcziusi nagy napokat s kiknek erejében 50 év előtt még pezsgett az ifjú vér s kik a szabadságért életre-halálra keltek. Büszke ékességei ők városunknak is s elmulaszthatatlan, sőt kellemes kötelességet teljesítek, midőn ősi Collegiumunk nevében, a mely mindig elsőnek vesz részt az országos közös örömben és boldogságban, 48-as honvédeink itt velünk együtt ünneplő ősz bajnokait őszintén s szívélyesen üdvözlöm. Mutattuk nekik nem egyszer ez ősi Collegium falai között s mutassuk meg különösen ma, hogy apáink lelkesedése s lángoló honszerelme nem halt ki bennünk, hanem él az a legfokozottabb mértékben s hogy válságos pillanatokban kezünkben fegyverrel, lelkűnkben bátorsággal s szivünkben reménységgel meg tudjuk védeni egyetlen kincsünket: hazánkat. Emlékezzünk meg vármegyénk szülöttéről, a szabadságharcz dicsőült nagy alakjáról: Dessewffy Arisztidről, ki a nagy napok szomorú idejében az aradi golgothán 12 tábornok-társával hazájáért halt meg s kinek nagy szelleme elsőrangú csillag ősi Collegiumunk szép egén. Mélyen tisztelt ünneplő Közönség! Tudjuk, hogy a magyar nemzetnek mily fényes szerepe volt és van Európa színpadán. Annyi megpróbáltatás kevés nemzetnek jutott osztályrészül, mint éppen a magyarnak. S mégis, im, megfelelt minden kérdésre. Most már a béke ölében pihen a harczvágyó nép s lépést halad Európa többi nemzeteivel. Dicső múltunkat ne tagadjuk meg, mert ez határos volna a nemzeti létről való lemondással. Legyünk a hazának reményei, méltók a múlthoz, szívvel-1 élekkel magyarok. Tettre buzdít a múlt, reményre jogosít a jelen. Sorakozzunk a nemzeti zászló alá s írjuk reá a tudomány, a haladás elvét vezérelvünkül. Az a hármas szín pedig majd emlékeztet hazaszeretetre, magyar becsületre s reményre. Hiszen a mi vállainkra fognak nehezedni egykor a terhek. Gyarapítsuk, fejleszszük tova s ha a magyarok Istene megengedi, fejezzük be a haza felvirágoztatásának nagy művét. S ha a magyar ifjúság önzetlen akaraterővel, odaadással áldozza tehetségeit a haza oltárára, a magyarok Istene a mint volt egy ezredéven át velünk, lesz is «mindaddig, míg az ezüst Dunának nagy tükörén egy honfiszem pihen, míg magyar lakik a parton s a hazának egy romlatlan gyermeke leszen!“
