Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1896

minthogy szókötésük a magyar nyelvhasználattól elütő volt, a diáriumban gondosan gyűjtöttük. A szöveg alapján alkalomadtán begyakoroltuk az acc. c. inf. szerkezetet is. Könyv nélkül megtanulták a tanulók az Androclus et leo, Vulpes et ciconia, Apis et columba czímű meséket s a Romulus és Remusról szóló történeti mondát, továbbá számos latin közmondást és velős mondást. A jobb tanulók mindegyike ezenkívül még a saját erejéből lefordított egy­két mesét s azt meg is tanulta. A szerzett ismeretek gyakorlására és vizsgá­latára szolgált az olvasókönyvnek III. részéből több magyar fejezetnek latinra való fordítása és az Írásbeli extemporálék, melyeknek tárgyát rendhagyó igék ragozása, ugyanazon egy gondolatnak activ, deponens és passiv igével^ való kifejezése s a tárgyalt fejezetek alapján összeállított szöveg latinra való fordí­tása képezte. A szóbeli előadás fejlesztése czéljából minden lefordított sza­kasznak tartalmát több tanuló magyarul összefüggően elmondotta. Tanköny­vek : Schultz-Dávid Kisebb latin nyelvtana és Dávid Latin olvasó- és gyakorló- könyve. Hetenkint 7 óra Bielek Dezső. 4. Földrajz. Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália leírása. Kézikönyv: dr. Körösi Albin: Földrajz a gymn. II. oszt. számára. Hetenkint 4 óra. Peskó Ödön. 5. Számtan. A törtekkel való műveletek ismétlése. A számítás gyorsítása. Korlátolt pontosságú számítása. Arányos mennyiségek. Százalékszámítás. Ará­nyok és arányiatok. Összetett következtetések. Kézikönyv: dr. Beke Manó. Számtan. Hetenkint 4 óra. Peskó Ödön. 6. Rajzoló mértan. A testekről általában. A testek általános tulajdonságai. Szögletes testek (hasábok, gúlák). Gömbölyű testek (henger, kúp, gömb). A szabályos testek. A testek felszínének és köbtartalmának a kiszámítása. Test­hálók és testminták készítése. Általános rész: A sík származtatása s helyzetei a térben. Az egyenes a térben. Az egyenes és a sík kölcsönös helyzete. Két és több síknak kölcsönös helyzete. A testszög. A testek symmetriája, hasonló­sága és egybevágósága. Ornamentális rajz. Kk.: Hornischek H. Heti 3 óra. Balló Aurél. 7. írás. Magyar és német folyóirás (kis és nagy betűk) ütenyező mód­szerrel. Rondírás. Heti 1 órában tanította Bielek Dezső. 8. Ének. Elmélet: előismeretek, zöngejelek, vonalrendszer, kulcsok, hang­közök, méreti-, szűn- és dynamikus jelek. Egyházi énekek közül taníttatott 15 (adventi, karácsonyi, böjti, húsvéti és reggeli énekek), az I-ső osztálylyal közösen. Világiak közül 18, komoly és víg dalok. Kézikönyv: Zsasskovszky F. «Egri Dalnok» II. füzete. Hetenkint 1 óra. Szánik Ernő. 9. Torna. Hetenkint 2 óra. Durst Győző. III. III. OSZTÁLY. Osztályfőnök: Perényi Vilmos. 1. Vallástan. Evangélikus hittan és erkölcstan főbb elveinek ismertetése a szentirás alapján. A szentirás egyes idetartozó kiválóbb helyeinek olva­sása, magyarázata s emlékeltetése. Egyházi énekek éneklése, ismertetése s emlékeltetése. Kézikönyvek: Mayer Endre: Evang. hit- és erkölcstan,

Next

/
Thumbnails
Contents