Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1895
13 EZERÉVES NEMZET. Irta és szavalta Hamvas József. Ki eddig csak a bú szavát tanultad, Magyar nemzet! van-e reá szavad, Hogy az örömnek, mely szíveden túlcsap, Zúgó beszéddel méltó hangot adj Hogy elfelejtsd a könnyfakasztó múltat, A zord időket, mik feletted dúltak, A hazairtó súlyos harczokat! Óh, hol keresnél szót ily nagy örömnek ? Nagy múltadban mikor tanulhatád? Árpád vezér elfoglald e földet, De vér festé be első századát. A kard, mit a nép a hódításra fölvett, Németek földén magyar vérbe sülyedt, A bú s e hon, lettek két-egy barát. Majd jött az első nagy király: a szent. Tán jobbra fordult már a hon sorai? Alig hogy ez a fényes nap lement, Át lett a derű sötét borúra. S ahányszor csak a remény megjelent, Bimbajában már hervadásba ment. E nép könnye fel sem szikkadt soha. Pedig voltak magasztos, szép idők, Minőknek párját másutt nem leled. Félannyiból alkottak nagy jövőt A magyarnál szerencsésbb nemzetek. Dicsőségben e nép oly nagyra nőtt! Fénylő oszlop lett a világ előtt, De boldogságát nem szerezte meg. Mert jöttek rá borzasztó, zord idők, Minőknek párját másutt nem leled. Félannyitól vesztettek hont, erőt, A magyarnál hatalmasbb nemzetek. A sújtoló vész olyan nagyra nőtt, Hogy feljajdultunk zord arcza előtt S a börtön, vérpad lettek szent helyek. Ez a mi kincsünk: a múlt ihletése! Mert léha az, ki csak örülni vágy. Változandó a sors hullámverése, Majd mélyre száll, majd a magasba hág. Az a hajós, a ki megáll a vészbe, A gyáva korcs elbú a biztos révbe, S rettegve hallja hullámok zaját. Ne is keressünk örvendő igéket. Az imádság komoly, bár háladó. Megünnepelni ilyen ezredévet Arra egy nap, vagy egy év nem való. Ne ünnepnappal ünnepeljünk téged. Munkanapunk lesz a te dicsőséged Te viharvert, ezeréves hajó. Mert változott a kornak arczulatja: Az új időnek új küzdelme van. A nyers erőt az elme földre hajtja: A villám gépet hajt béklyóiban. Nem a gyenge, a rest lesz másnak rabja, A tanult elme győz e nemes harczba; Tanulj nemzet! Nagy könyved nyitva van. Ha kisért a múlt csalfa büszkesége, Ne téveszszenek üres jelszavak. Munkában folyjon élted minden éve; Mert gazdag nép lehet csak nagy, szabad. Ne légy kelet elfogult, gőgös népe, Lépj be nyugat munkási seregébe, Mert elveszik most, a ki elmarad. Mert vértanuknak hulló áldozatja Megszenteli, hová hull, a helyet, A bakó tönkjét oltárrá avatja S imáját mondja ott a kegyelet. A kit holttá tett zsarnok vak hatalma, Annak halála lesz új élet magja És ád a népnek buzgó ihletet.
