Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1895
9 Ime a magyart saját hazájában, sok téren, idegen előzte meg! — Egész idegen rajok jöttek be az országba s előzték meg sok téren a magyart! — S ha egy-egy külföldi bejő, — — az tud boldogulni! . . . Örülnünk kell neki, hogy jő, — mert hiszen nemcsak magát, — de a hazát is boldogítja! — — De miért van, hogy a magyar sokszor csak nézi, — csak nézi s nem hogy követné! . . . Vessük el a régi elfogultságot: «Nem magyar embernek való! ...» Hát a tisztességes munka, — a tisztességes kereset, — — becsületes vagyonszerzés — bűn talán? — — — Hála Istennek ! megszaporodtunk ! — A föld meghozza a maga termését, — a fa a maga gyümölcsét, — de többen vagyunk hozzá. — Többfelől is keresnünk kell, — mert több kell! — Egykor ezt is értettük. — Hiszen ezen ősi városban gazdag kereskedők laktak — s 53 ezéh virágzott! . . . Magyar kereskedők jártak a világpiaczra. — Magyar ipar termékeit kedvelték a szomszéd népek fejedelmeinek udvarában. A munkának csak az alakja változott, — értéke nem! Igaz, zúg, — zakatol a gép. — — De van a magyarnak annyi esze, hogy annak is tudjon parancsolni. Ne nézzen bizalmatlansággal magára! — — — De arra sem, a ki őt esetleg megelőzi. Volt idő, hogy rá is szedték. — Legkönnyebb a becsületes embert rászedni. — Maradjon mint volt, becsületes, — de ne engedje magát — megcsalatni. Ne legyen bizalmatlan; — — de ne is feledje, hogy ma mindenki annyit ér, a mennyi súlyt a maga erkölcsiségével és munkájával maga ád magának! — A legfelségesebb ajkakról szól hozzánk a biztató bizalom : «Bizalmam az ősi erényben! —» Bízzunk mi is önmagunkban — és másokban! Különösen azokban, a kiket velünk összekötött a sors! . . . . . . «Avagy nem tudjátok, hogy egy magasabb Istenség tartja átölelve a magyar nemzetet?» ! . . . Ha egymásban bízunk, — lehetetlen, hogy meghonosodjék közöttünk a magyarnak régi átka, a visszavonás! A visszavonás szelleme ásott nékünk — sírt! — Néha nagyon mély sírt! — Az Istennek kegyelme volt csak képes feltámasztani a magyart — halottaiból. A visszavonás szelleme lázította az Árpádok idejében az «ifjabb királyt» — az uralkodó király ellen. — — —-Az készítette elő a — tatár útját ... Az a török hódoltságot ... Az buktatta meg a Rákóczy forradalmát . . . Az idézte elő 1849-et! — Újra át akarnók az ilyeneket élni? . . . Vájjon lesz-e Isten újra oly Collég, Ért. 2
