Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1895
103 használtatott Frühwirth S. Kis chorálgyűjteménye, melyből 48, azonkívül a Nagy L.-féle partitúrából is még 20 egyházi ének begyakoroltatott, melyekhez egyúttal az eredeti szöveg első versét is könyv nélkül kellett betanulni. d) Hegedülés, heti 2 óra, tanítja Simkó Endre. Számos gyakorlat Brähmig B. hegedűiskolája alapján. Könnyebb dur-skálák; egyházi énekek és népiskolai dalok. II. osztály, heti 7 óra. a) Összhangzattan, heti 1 óra, tanítja Zsarnoviczky István. I langközök, azok számjelzése, megfordítása, a kemény- és lágylétrák különbsége, rokonsága ; a hármas összhangzat, annak fordításai és számjelzése, megtörése, megkettőzése, fekvése, az összhangzatok változtatása (modulatio), 2, 3 és 4 összhangzattal, többféle könnyebb hangnemekben ; házi dolgozatok. Tankönyv: Wohlfahrt-Bartalus: Összhangzattan. b) Orgona, heti 2 óra, tanítja Zsarnoviczky István. 50 szokásosabb és köny- nyebb egyh. ének, kezdetben vagy öt hónapon át pedál nélkül és csak miután a nélkülözhetlen pedálgyakorlatokon már átmentek, azután pedállal együtt orgonáltak. Könnyebb praeludiumok, még pedig különféle szokásosabb hangnemekben. Mind a chorálokból, úgy az előjátékokból többeket könyvnélkiil is betanultak. Kézikönyv: Nagy L. Choralkönyve, Brähmig B. Organisten Schule; Volkmar W. és Kimstedt: Praeludien. c) Egyházi ének, heti 1 óra, tanítja Zsarnoviczky István. A múlt évben tanult egyházi énekek átismétlése után, kötelesek az orgonára kitűzött 50 chorált egyúttal énekre is begyakorolni és a hozzá tartozó, lehetőleg eredeti szövegnek könyvnélküli betanulása, valamint a kívánt szabályok betartása mellett szabadon elénekelni. d) Hegedülés, heti 1 óra, tanította Simkó Endre, a III. osztálylyal összevontan. Az előző osztályban nyert alapon taníttatott tovább számos gyakorlat, fejlesztetett a kézügyesség, könnyebb dur- és moll-hangnemek, tört hang- zatok. Ezenkívül több egyházi ének és népiskolai világi dal. Tankönyv: Brähmig B. Hegedűiskola. III. osztály, heti 7 óra. a) Összhangzattan, heti 1 óra, tanítja Zsarnoviczky István. A négyes összhangzatok, ezek fordításai, fekvései, a tökélyes és tökélytelen összhangzatok előkészítése s feloldása, tömött s elszórt összhangosítással. Az uralgó 7-ed összhangzat, a kis 7-ed összhangzat, a kis szűkített 7-ed összhangzat, a nagy 7-ed összhangzat előkészítése s feloldása, a szűkített vagy szinleges 7-ed összhangzat feladva az illető kemény- vagy lágy hangnembe. Az ötödök s negyedek körmenete. Eltávozásról, tiltott menetekről, átnyújtás-, megelőzés-, átmenő- és váltóhangok- és az orgona-pontról. Rövid összhangosítási dolgozatok. Tankönyv: Wohlfahrt-Bartalus: Elemi összhangzat- és számjelzéstan b) Orgona, heti 2 óra; tanítja Zsarnoviczky István. A múlt évben orgonára kitűzött 50 chorál átismétlése után más 50 válogatott és a magyar-, német- és tótajkú evang. egyházaknál szokásos chorál-begyakorlás, tekintettel a különféle nehezebb hangnemekre is. Itt a chorálokat gyakran énekléssel is kellett orgonáim. Több chorált és praeludiumot más hangnemekbe is trans-