Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1892

alkothatunk, mivel magánéletét úgyszólván teljesen nem ismerjük. Művének magas szellemi nívójáról azomban okvetlen rá kell ismernünk erkölcsi nemességére s arra, hogy a gyakorlati életben erkölcsös volt, a szó legszorosabb értelmében. Mert ha a vallást és vele az erkölcsöt nem tartotta volna az emberi társadalom föltétlenül szükséges alapjának, akkor ezeknek a peloponnesosi háború zivatarában történt rettentő' felbomlását oly megható módon, oly elkeseredett és meggyőző szavakkal nem tudta volna ecsetelni. A harmadik könyv — a későbbi történetíróktól és kritikusoktól méltán csodált — híres fejezetei az erkölcsöt illetőleg mély és rendkívül nemes felfogásnak visszatükrözői, az erkölcsnek a történelemre és politikára való kiváló értékét és messzevágó hatását

— a nélkül, hogy hosszasabban moralizálna — bennük fejezte ki legvilágosabban. Az is igaz, hogy az ember erkölcsi természetét nem tapasztalhatta valami feltűnő jónak. Egyes megjegyzéseiből úgy látszik, mintha e tekintetben teljesen Diodotos nézetét követné, ki azt tartotta, hogy az ember természettől fogva rossz és minden bűnre hajlandó. (III. 45.) Legalább a legélesebb szavakkal ostorozza az önérzést, a fösvénységet, a hivatal- és a tekintélyhajhászást, képmutatást, s egyetlen emberi tulajdonságot sem emel ki dicsérő szavakkal; ellenkezőleg, hol gyengébben, hol erősebben korholja az emberi jellem kinövéseit. Kétségkívül világnézetének bizonyos embergyülölő vonást ád ez eljárása által, jóllehet gyakorlati és reális fölfogásával szemben elenyészik, művének jellemére pedig semmi hatással sem lehet.

Miként vallási és bölcsészeti fölfogásában, úgy erkölcsi világnézetében is magasan fölébeemelkedik kora nézeteinek és alapelveinek. Egyéni meggyőződése volt vezetője, nem a tömegé. Az emberi természet gyengeségét, ingatagságát, romlottságát éppen e tömegen látja a legvilágosabban. Arisztokratikus fölfogása szerint

— mint ezt korabeli s későbbi bölcsészeti történetírók hirdették -— kevesen vannak a tömegben, kiknek meggyőződése, erkölcsi alapelvei tiszták, kiknek működése tehát nemes és önzetlen. Művét valósággal e kevesekhez intézte, külömben a nép ellen irányuló e keserű kifakadásától bizonyosan tartózkodott volna.

Egyébként is minden arra vall, hogy művét eleinte csak kevesen ismerték. A Kr. e. negyedik század írói közül egy sem említi Thukydidest, életéről is mindenesetre jobban értesült volna az utókor, ha mindjárt műve megírása és halála után vált volna híressé. Valószínűleg későbbi kor ötlete az, hogy Demosthenes szorgalmasan