Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1891
5 tatást nemcsak megengedni, hanem elrendelni, bizonyos fokig szabályozni s ellenőrizni is. Minthogy a magyar birodalom államvallást nem ismerhet s szabad vallásgyakorlatot biztosít minden felekezet- nek, a mely ilyet régebbi időkben sokszor fegyverrel vívott ki magának a nélkül, hogy valamikor ártott volna az állami önállóságnak, s mindegyiknek, a melynek hit- és erkölcsi elvei a magyar államiság önálló léteiét nem támadják, törvényeivel s az általános erkölcsi eszmékkel ellentétben nem állanak: ez okból nem áll jogában az egyik felekezetet a másik fölé helyezni, az egyiknek több jogot, nagyobb szabadságot, hathatósabb segélyt nyújtani s minden módon pártfogolni, a másikat pedig elhanyagolni s tán elnyomni. Vallásszabadságot s vallási egyenlőséget kell adnia nemcsak papiroson, hanem a gyakorlati életben is, a törvényhozás által megszabott határokon belül! Feltűnő ez okból, hogy midőn a középiskolák egységes és nem egységes szervezéséről, világraszóló reformjáról van szó s minden eddigi tantárgynak további meghagyásáról vagy kiküszöböléséről tanakodtak s tanakodnak: addig a vallásoktatásról még csak említés sem történt, pedig hihetőleg ennek is kell módosulnia. Igaz ugyan, hogy az államkormánynak éppen a vallásszabadság elvénél fogva nem volna szabad a vallástan tanításába beleavatkoznia, ámde azért bizonyos követelésekkel előállhat ő is az államérdekek és a közoktatásügy szempontjából. Azonban magok az egyházfelekezetek sem törődtek eddig e kérdéssel s a protestánsok közül az ág. evangélikus egyház még egyáltalán nem rendezte be a vallásoktatást helyesen sem egyházi, sem pedig pedagógiai szempontból. Az egyházfelekezetek törvényadta jogukkal élve, kötelességök- nek ismerik, hogy legjobb belátásuk s egyházi elveiknek megfelelően szervezzék a vallásoktatást. E szervezkedésből legelsőben azt látjuk, hogy minden felekezet vallástant tanít a saját felekezetinek szempontjából, másodsorban azt, hogy szakemberek tanítják a vallástant is, mint a középiskolák többi tárgyait, mert azt hiszik, hogy ez a legjobb módja az egyházias vallásoktatásnak. Kérdéses azonban, hogy a vallástanítás ezen módja helyes s megfelel-e egyáltalán a pedagógiai s egyházfelekezeti követelményeknek ? Feljebb mondottuk, hogy a vallásnak s egyháziasságnak felekezeti színezetben s irányban való nyilatkozását természetesnek kell tartanunk, mert miként különbözők az embernek lelki tehetségei és
