Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1890

43

ben oly badarságról van sző, mely csak látszólagosan az; de mi- helyest mélyebben belepillantunk, azonnal mély bölcseséget fedezünk fel benne. Ez az elmés bolondság, vagy mint a régiek nevezték: oxymoron. Ez is igen elterjedett formája a gondolat-élcznek. Pl. 3 és 5 az 12, és hozzáteszszük: a kocsmáros számvetése szerint. Ha pl. valaki háromszor ugyanazt mondja, badarságnak tűnik fel, holott csak valóbbszíníívé teszi a dolgot; ilyen pl. Montecuccoli kérdeztetvén, mi szükséges a háborúhoz, azt felelte: először pénz, másodszor pénz és harmadszor pénz, a mi annyit jelent, mint háromszor, tehát igen sok pénz. Savoyai Jenőnek is hasonlót tulajdonítanak. Kérdeztetvén, mivel lehetne legjobban biztosítani Mária Theréziának a trónt, azt, felelte: először 300,000 szurony, másodszor 300,000 szurony és harmadszor is 300,000 szurony, vagyis tekintélyes hadsereggel. Ilyen Saphirtől az élet meghatározása: Az élet oly betegség, melybe minden ember belehal.

Az oxymoron szép fordulata akkor áll be, ha a tárgynévhez oly tulajdonságnevet teszünk, mely a tárgygyal össze nem férő tulajdonságot jelöl; pl. világos mint a vakablak; — szegény gazdagok; — égbekiáltó némaság; — nevető fájdalom; — sírva vigad a magyar; — ékesen szóló hallgatás.— Hogyan lehetséges ez? hisz ez tiszta badarságnak látszik; és mégis igen beszédes lehet a hallgatás. Tehát nagyon is van értelme, és ezért efféle élezek igen szépek. Ha a hallgatás beszél és a beszéd művészet, akkor a hallgatás művészet, azért joggal mondhatta Lichtenberg: a hallgatás a beszélő művészetekhez tartozik. De ezt úgy is lehet érteni, hogy a beszédben gondolatainkat és azok igazi értelmét elrejtjük, másokat ámítani akarván. Itt már az ámítás szándéka is megvan. Az á nítás szándéka a diplomatiai művészethez tartozik, azért Talleyrand joggal mondhatta: a nyelv azért van feltalálva, hogy az ember a gondolatját takarja el vele. Ez a legjobb oxymoron egyike.

Az oxymoron más formája a rend részeinek látszólagos megfordítása, úgy, hogy az egész megfordított rendben jelenik meg. Ha valamely könyv bírálatáról van szó, akkor a természetes rend az, hogy a könyvet olvassuk, megértsük, és hogy a bíráló többet értsen a dologhoz, mint a mennyi a könyvben van; csak ha ez a három feltétel megvan és kellő rendben következnek egymásután, akkor bírálható meg a könyv. Gyakran történik azonban, hogy a bírálat a könyv elolvasása nélkül iratik. Azért mondhatta Jean Paul: én ezt a könyvet nem is tudom megbírálni, annál kevésbbé olvasni. (Siebenkäs.)

o*