Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1888

39 J. A jogász-dalegylet. A jelen tanév kezdetén alakult egyesület Dr. Horváth Ödön jogakademiai dékán elnöklete alatt tevékeny működést fejtett ki. Tisztviselői voltak: Alelnök: Cabinyák Mihály, később Elek Gyula, majd Sziráczky János; jegyző: Ruby Pál, majd Krajnyák Elemér; pénztáros: Csépes Béla; választmányi tagok: Val- kovszky Győző, Sziráczky János, Beringer Károly, Fuhrmann Imre. A karmesteri teendőket Hudák György úr látta el. F. é. márczius 3-án az egyesület a városi redout-teremben ez igen sikerült hangversenyt rendezett. Végül hálásan kell megemlékeznünk Mélt. és Főt. Dr. Vályi János eperjesi gör. kath. püspök úr nemes áldozatkészségéről, ki az egylet javára 100 frtnyi alapítványt tenni kegyeskedett. Jogakademiai ifjúsági könyvtár. A joghallgatók testületének közgyűlése által választott könyvtáros keze­lése alatt álló ifjúsági könyvtár a tanév elején 515 művet 685 kötetben tartal­mazott. A tanév folyama alatt a könyvtár 55 művel 65 kötetben szaporodott és pedig vétel útján 4 művel 4 kötetben, ajándékozás útján pedig 51 művel _ 61 kötetben. Ajándékoztak: a nm. vallás-és közoktatásügyi m. kir. Ministerium 3 művet 16 kötetben; ft. Czékus István ág. ev tiszaker. püspök úr 2 művet 2 kötetben ; Dr. Horváth Ödön jogakad. dékán 4 művet 4 kötetben; a buda­pesti kir. tudomány-egyetem 13 művet 13 kötetben; a kolozsvári kir. tud. egyetem 5 művet 5 kötetben ; a kecskeméti, kassai, egri és n.-váradi jogaka- demiák összesen 4 művet 4 kötetben; Szalay Károly úr 2 művet 3 kötetben; beküldetett 11 mű 11 kötetben. Van tehát ez idő szerint a jogakad. ifújság könyvtárában 566 mű 750 kötetben. Megjegyeztetik, hogy a jogakad. ifjúság­nak a collegiumi nagy könyvtár is rendelkezésére állott.

Next

/
Thumbnails
Contents