Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1888

A collegium közös ügyei. A collegium áll négy tanintézetből u. m. a hittani intézetből, a jogaka­démiából, a főgymnásiumból és a tanitóképzőből, mely intézetek fentartási kiadásait a collegium fedezi saját vagyonából, de hozzá járulnak tetemes összeg­gel a tiszai egyházkerület, a magas kormány, az eperjesi ev. egyház s kegyes adományokkal az egész ország prot. hívei. Mint kerületi intézet áll a püspök felügyelete alatt, kinek közvetítése által kapja a collegium igazgatója a felsőbb hatóságok, u. m. a m. kir. ministerium, az ag. hitv. evang. egyház központi hatóságai és a tiszai egyházkerület rende­letéit. Ezen rendeleteket érvényesíti a megszabott hatáskörök szerint, vagy maga, vagy az egyes tanintézetek felelős igazgatói, vagy dékánjai által. Ha pedig a felsőbb rendeletek a tanárikar hatáskörén túl terjednek, ha keresztül- vitelök új kiadásokat követel, vagy talán a pártfogóság eddig gyakorolt jogait korlátozza: átadja azokat a collegium felügyelőjének, ki azokat a hatáskörökön belől vagy maga, vagy a létező bizottságok közreműködésével elintézi, vagy kitűzi tárgyalásra a pártfogósági gyűlés elébe, melyet rendesen az iskolai év kezdetén, vagy végén tartjuk, méltóságos Keczer Miklós vidéki vagy tekin­tetes Schmidt Gyula helybeli felügyelő elnöksége alatt. Az igazgató választmány tagjai, 1. hivataluknál fogva: Dr. Schmidt Gyula felügyelő, Hazslinszky Frigyes collegiumi igazgató, Flórián Jakab pénztárnok, Húsz Annin múzeumi őr, Kleiner Gyula ügyész, Dr. Horváth Ödön jogakademiai dékán és collegiumi jegyző, Ludmann Ottó gymnasiumi igazgató és tápintézeti gondnok, Hörk József theologiai dékán és tanitóképzői igazgató. 2. választott tagok: Bánó Árpád, Bánó József, Bielek László. Both Gyula, Dessewffy István, Dessewffy Lajos, Duba Róbert, Fest Lajos, Gamauf György, Glósz Károly, Herfurth József, Kardos Tivadar, Kósch Frigyes, Kovácsy János, dr. Krayzell Aurél, Krayzell Aladár, Kubinyi Albert, Kubinyi Aurél, Meliorisz Lajos, Mősz Frigyes, Mérey Aurél, Meliorisz István, dr. Mosánszky Titusz, dr. Mosánszky Győző, Novák Mihály, Palugyay Gusztáv, Pulszky Géza, Radványi Kálmán, Schulek Gusztáv, dr. Szlávik Mátyás, Sztehló János, dr. Sztehló János és Urbán Károly. A pénzügyi bizottság tagjai: Elnöke a helybeli felügyelő, annak távolétében a helybeli helyettes felügyelő, tekintetes Mérey Aurél úr. Tagjai: Ludmann Ottó, Mérey Aurél; póttagok: Fekete Sándor és Dessewffy Lajos. A számvizsgáló bizottság tagjai: Elnöke Farkas Lajos. Tagjai: Bielek László, Flórián Jakab, Herfurth József, Horváth Ödön és Urbán Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents