Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1887

3

II. A tiszta ész bírálata, positiv eredményét tekintve.1

1. Miután Kant a maga ismeret-elméletének alapvonalait már 1770-ben megjelent „de mundi sensibilis atque intelligibis forma et principiis“ czimíí akadémiai értekezésében jelezte, behatóbban fejtette azt ki „Kritik der reinen Vernunft“1 czímtí művében, melynek tartalmát aztán rövidebben „prolegomena zu einer jeden künftigen Methaphysik,1 2 3 1782.“ ez. művében foglalta össze. A tiszta, ész bírálati vizsgálódásának tárgya az ismeret eredetének, terjedelmének és határainak, vagyis annak kimutatása, miképen lehetséges tudásunknak nem a tapasztalatból eredő, hanem a priori, azaz a szükségképeniség és egyetemesség jellegét magán viselő gyarapodása és kiszélesítése.4 Nem az azonosság és ellentmondás tételén alapuló analytikai Ítéletek, a melyek az alanyról csak azt fejezik ki, a mi abban már bennfoglaltatik („Erläuterungs-Urtheile“). hanem csakis synthetikai apriori, az alanyfogalmat űj meghatározásokkal bővitő egyetemes és szükségképeni ítéletek által („Er- weiterungs-Urtheile“), amilyenek a tisztamathematikában (2X2 = 4), a tiszta természettudományban (substantia, accidentia) s állítólag az eddigi methaphysikában (Isten, lélek stb.) találtatnak, lehetséges ismeretünk kibővítése, mi mellett az ismeret eredetére nézve különbséget tesz apriori és aposteriori Ítéletek között. Utóbbiak tisztán tapasztalati Ítéletek, míg ismét az aprioriak absolut vagy relatív

1 V. ö. Volkelt »Kant’s Erkenntnisstheorie,« 1880; Cohen »Kant’s Theorie der Erfahrung« 1871. 2. kiad. 1885; Hartmann »Krit. Grundlegung des transc. Realismus« 3. kiad. 1885. s Fischer, Windelhand, Zeller, Erdmann s Falckenberg 1. v. fejtegetéseit.

2 Vaihinger »Kommentar zu Kant’s Kr. der r. V.« I. 1881. Kant főuiűvének II. jav. kiadásában (1787.) erősebben előtérbe lépnek az I. kiadásban csak érintett realistikus elemek.

3 »Kant prolegomenái minden leendő metafisikához,« ford. Alexander B. (Filoz. írók Tára VIII. k.) Bpest, 1887.

4 A Kant-féle főbb fogalmak meghatározását következőleg adja Überweg i. m. III. 215 1.: Reine Vernunft nennt Kant die von aller Erfahrung unabhängige theoretische Vernunft. Jede Philosophie, die den Erfahrungskreis überschreitet, ohne diese Überschreitung durch eine Prüfung der Erkenntnisskraft gerechtfertigt zu haben, nennt Kant Dogmatismus, die phil. Beschränkung auf den Erfahrungskreis Empirismus, den phil. Zweifel an aller den Erfahrungskreis überschreitenden Erkenntniss, sofern derselbe sich nur auf das Ungenügende aller vorhandenen Beweisversuche und nicht auf eine Prüfung der menschl. Erkenntnisskraft überhaupt stützt, Slcepticismus, seine eigene Richtung, die von dem Resultate jener Prüfung alles fernere Philosophiren unabhängig macht, Kriticismus. Der Kriticismus ist Transcendentalphil. oder transc. Idealismus, sofern er die Möglichkeit seiner Erkenntniss prüft u. verneint, aber nachweist, dass gewisse Elemente die zur Erfahrung erfordert werden, der menschl. Seele eigenthümlich, also subjektiv oder ideel sind. So gibt Kant zugleich eine Theorie der Erfahrung.

i*