Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1886
2 Az egyéni boldogság mint czél nem áll benső rokonságban a mai tanügyi intézkedésekkel, melyek az emiitett tudományos elméletnek és a gyakorlati érdekek kielégítésére törekszenek. Ez állítás mellett hosszasan lehet pro és contra szólani. De hosszadalmas érvelés kerülésével elegendő csak egy-két tényt töredékesen felhozni. T. i. iskoláinkban ismertetik a kutyát, ásványt, részeit, jó és rósz tulajdonságait; ismertetik a földrajzi fekvést, lakosok számát s általában az ember tárgyi világát; ellenben a közelebbi érdeket, az ember testi részei, egészségének feltételei stb. elméletben s gyakorlatban elhanyagolvák. Kiemeltetik a tanulás szüksége és haszna, de hogy az különösen a teli gyomornak és gyenge idegzetnek ártalmas lehet, arról az iskolai elmélet és gyakorlat hallgat. Tanintézeti leányok mindenféle elméletbe, nyelvbe vezettetnek be, ellenben az óvás, ápolás, szellemi nevelés legegyszerűbb elveit, utasításait nem kapják. Tanítóképzők felsőbb intézkedések értelmében sok tananyagot, sokoldalú taktikai utasításokat öntenek a növendékek emlékezetébe; de arról eléggé gondoskodva nincs, hogy majd mint tanítók se ók ne gyötörjék a kis tanulók testi-lelki javát, se magok ne gyötörtessenek díjazás elégtelenségével s rendetlenségével, vagy szülők, elöljárók, regale-tulajdonosok stb. szeszélyeivel. A társadalom humanismusa az oktalan állatok kíméletét hirdeti; de az ember saját neveletlenségének és mások szeszélyének játékszere, áldozata lehet stb. Egyelőre már e tények azt vallják, hogy nem egyéni boldogság a mai nevelés-tanítás czélja s központja. Idegen téreken az emberen kívül kerestetik a nevelési czél, melybe a növendék mint el nem talált mintába saját kárára belesajtoltatik. Az idegen térekről hozott czél szüli a tanszervezési kapkodást és a túlterhelést is. És hogy is ne, mikor minden világtáj felé irányul a tanítás figyelme, s a központ ignoráltatik! A túlterhelés köznapi thémává lett már. Okai a tanulókban, a társadalmi egyoldalúságokban, de a tanszervezetben is rejlenek. Legfőbb tényezői: az egészségi állapot, a tauulási életkor, a tananyag és tanmód. B. tanuló atyja hivatalviselő, tiszteséges ember volt. Életmódja nem volt oly kényelmes mint pl. 4000 forinttal nyugalmazott méltóságé. A mindennapi életbe nem ártott volna több hús, több erő. Az éjeli nyugalom jól esett a napi munkában kimerült apának. B. fiú születésétől és talán a szűk élelmezéstől csekélyebb testi erővel birt mint lelki képességgel és tanulási szorgalommal. Tanulói pályája elején megbirta a munkát. Ámde a magasabb osztályok tananyaga, azok a leczkék, dolgozatok, tisztázatok stb. egy-két alkalommal kifogtak rajta. Ezért meg is volt intve; persze mentegetődzése „nem volt alapos.“ A szorgalom tovább is tartott; de a leczke nemtudása gyakoriabbá vált. A fiú természetesen nem vizsgálta magasabb szempontból a hanyatlását; csak sírt néha-néha, mikor vagy sok volt a munkája, vagy iskolai dorgálást kapott. Tempora mutantur, — B. fiü lusta tanulóvá vált, — igaz — pirosabb színűvé is. Tanárai elitélték s apját intésekkel keserítették. B. kielégítő osztályzattal s tanulási irtózattal került ki a gymnasiumból. Átment az akadémiára. Itt nyújtotta ki karjait s derekát első Ízben szabadon. Izmai rugékonyabbakká lettek, de szelleme is, mert egy szerény vitatkozás alkalmával azt állította, hogy nyugaton látta a teli holdat. Arma virumque cano, mondatot valaki komoly arczkifejezéssel igy fordította: „fegyvert és
