Ker. evangélikus collegium, Eperjes, 1883
3 meggyőződésre jutottam, — és ez a leghatározottabb és betű szerinti teljes meggyőződés, s ezen meggyőződésemet azt hiszem mindenki osztja, ki azt ily figyelemmel kiséré, — hogy a világon nemesebb, de egyszersmind nehezebb pálya nincs, mint a tanári pálya. Már most vegyük: egy ily pályát félszázadon keresztül, illetőleg ötvenegy tavasz, ősz, ötvenegy tél és nyáron át annyi tudománynyal, tapasztalással, buzgalommal, lelkiismeretességgel, odaadással futni meg, mint aztVandrák András megfutotta; 51 év alatt soha nem veszteni el a türelmet, soha nem lankadni; gyakran a legkeserűbb tapasztalások mellett és küzdve sok esetben könnyelműséggel, vásottsággal, butasággal, sőt roszakarattal. És e mellett küzdeni egy nagy család fentartásának lélekölő gondjaival, az anyagi jobblét lehetőségének minden reménye nélkül; — hát van-e nekem, vagy van-e valakinek nyelve, ki mindennek méltánylását, nem is mondom, hogy méltó? de csak szavakban is tudná kifejezni. Ezen dolog szinte a csodával határos. Vandrák főleg a bölcsészet tanára. Bölcsészeié a mi egyházunkban egy Programm. Mert az ő bölcsészeié nem a kificzamodott emberi ész okoskodásának szüleménye, hanem szüleménye a természet törvényeit alapul vevő józan okoskodásnak. Jelszava : „Hominum commenta delet dies, naturae juditia confirmat.“ Az ő Ethicája és Aestbeticája a leghamvasabb, legtisztább erkölcs, a mely emberi agyban fogamzhat. Van-e készlet, van-e eszköz, — kivált ha ebez járul, saját életének tanaival megegyező lefolyása — melylyel tisztábban lehet hatni az ifjú nevelésére, nemesítőbben az ifjú kedélyre? Hát ily nemes eszközöket félszázadon keresztül használni, — használni a nemzedék nevelésére, nemesítésére félszázadon használni szakadatlanul, itt Magyarországon és itt a felföldön a legbazafiasabb, legmagyarabb szellemben, — mondja meg nekem a tisztelt gyülekezet, mondjátok barátim, van-e ehez fogható, hasonló érdem és lehet-e ennyi érdemnek fokát meghatározni és leliet-e ily tanításnak hatását, terjedelmét kiszámítani. A buzgó tanár működésének talán épen ez legnehezebb, legheroicusabb része, hogy tanításának eredményét szemtől szembe, kézzelfogbatőlag nem láthatja. A földművelő, szántó-vető ember ha jól, szorgalmasan, gondosan megműveli földjét és azt éveken keresztül teszi, és jó, és tiszta magot vet; minden évben együtt látja szorgalmának eredményét, a jó aratást és gyönyörködik benne teste és lelke. De lehet-e emberi szemmel megnézni, szemlélni, a félszázadon keresztül jó magot,, tiszta búzát vető tanárnak működését, lehet-e a termés szépségében gyönyörködni? Igaz... nem lehet, de learatni sem lehet, letarolni sem lehet. Ez egy évelő, örökkéntartó nemes plánta, mely ezer szálakkal terjed mindenfelé, apáról fiúra, firól lira, nemzedékről nemzedékre száll. És ezek szerint tudd meg nemesen gondolkodó és cselekvő férfiú és élvezd még életedben azon legtisztább örömet: hogy ha egyházunkban és iskoláinkban megmarad a régi szellem és meg fogja vívni X*
