Ker. evangélikus collegium, Eperjes, 1883
9 megneveztem, hanem azokat is melyeket koszorúmból kihagytam. Hiányos azután e koszorú főleg a művészi kivitel tekintetében; de erre nézve viszont vigasztal az a szerencsés esemény, a mely nekünk mindnyájunknak legédesebb örömünket képezi, hogy ezen erényeket megtestesülve itt magunk előtt szemlélhetjük úgy, a mint azokat a legszebb, legmüvészíbb koszorúba fűzte össze maga az élet s bizonyára mindnyájunknak leghőbb óhajtásunk, hogy ezen erényekben igy, ezen szép és harmonikus életben összefoglalva, még sokáig gyönyörködhessünk! ni; Irányi Dániel üdvözlő beszéde az ünnepednek régibb tanítványai nevében. Igen tisztelt tanárunk! Régi tanítványaid állnak előtted. Eljöttünk, hogy szerencsekivánatainkat fejezzük ki ez alkalommal, mikor tanári pályád ötvenedik évét betöltötted, s örömünket nyilvánítsuk azon, hogy megengedte a gondviselés, miszerint e napot erőben, egészségben érjed el. Kevés tanárnak jutott osztályrészül, hogy félszázadon át működjék megszakítás nélkül; még kevesebbnek, hogy annyi idő múlva a tiedhez hasonló testi és szellemi erővel bírjon. Pedig hát nem kímélted magad hivatásod rovására. Mert mialatt buzgón és fáradhatlanul tanítottál másokat, nem szűntél meg tanulni magad is, nem sajátítva el, a mit csak az eredetiség hajhászata teremtett, de elfogadva, a mit a józan kutató szellem napfényre hozott; kutatva magad is és megbírálva mindent: azt, a mit mások fedeztek föl, s azt is, a mit magad találtál. Magad nem kímélted magadat, de kiméit az idő, mintha velünk együtt érezné, hogy még nagy szükség van reád. Eljöttünk továbbá, hogy szeretettel párosult tiszteletünket és mély hálánkat tolmácsoljuk azon igaz és bölcs tanításokért, a melyekben egykor részesítettél. A bölcsészeti tudományokat adtad elő főkép; kerülve az üres speculá- tiót s a meddő szőrszálhasogatásokat, a gondos megfigyelés útján megállapított tények és törvényekkel ismertetve meg. Haszonnal hallgattunk minden tudományt, de a mi leginkább lekötött s legmélyebb és tartósabb benyomást tett ifjú lelkünkre, azok a te erkölcstani leczkéid voltak. Bölcsészeti erkölcstan volt az, mely az egész emberi nemmel közös forrásból, a józan ész s a tiszta szívből meríti az igazságokat, a melyekbe isten maga véste azokat, melléjök adva ellenőrül és sanctió gyanánt az örökké éber s megvesztegethetlen lelkiismeretet. A mit ez, az ész világából megfigyelt lelkiismeret helyesel, azt tenni, a mit rosszal, kerülni kell. A lelkiismerettel, a kötelességérzettel nincsen alkudozásnak helye, annak feltétlenül kell engedelmeskedni — mondád. Embereket akartál nevelni, a kik őszintén és hőn keresik az igazat, s ha megtalálták, bátran hirdetik. Embereket a kik a jót magáért szeretik s az élet minden viszonyai között habozás nélkül cselekszik. Embereket, a kik 2 Ev. Coll. órt.
