Ker. evangélikus collegium, Eperjes, 1882
3 körülményben, mert helytelen módon, rosszul alkalmazott felcserélés utján megszoktuk a vallást az egyháznak hagyományos, hivatalos tantételeivel s tanrendszerével azonosítani; — holott a helyes viszony a kettő között abban áll, hogy az egyházi tantételek, melyek az ő külső történeti alakjukban a tudományos gondolkodás szülöttei, inkább a gondolkodó értelem számára vannak; ellenben a vallás, az ő örök lényege szerint a reflektáláshoz nem értő s közvetlenül érző emberi szívnek képezi maradandó táplálékát s legdrágább kincsét. Második és fő oka azonban korunk vallási közönyösségének abban rejlik, mert értelmünk felvilágosodásában s tudományos műveltségünkben elbizakodva, nem akarjuk elismerni a vallási szellemnek hatalmát. Azt még csak elismerjük, hogy a vallás lényeges és hatalmas tényező volt az emberi szellem művelődésében a múltban, — azt talán még nem vonjuk kétségbe, hogy társadalmi életünknek összes átalakulását s szellemi műveltségünknek azt a nagy hatalmát, melynélfogva mi keresztények a világnak uraivá lettünk és sorsának intézői vagyunk, legnagyobb részt vallásunk szellemének köszönhetjük ; — de hogy a vallásnak e hatalma még ma is tartana, s arra az általános felvilágosodásnak jelen századában is szükségünk volna; — hogy a vallásban nemcsak viszonylagos, történeti értékű, — hanem absolut becsű, maradandó hatalom rejlenék, —- ezt nem akarjuk elismerni! Hogy egészen drasztikus hasonlattal éljek, olyanformán gondolkodunk a vallásról, hogy — „a mór megtette kötelességét, a mór mehet“! Ha így ítéljük meg korunknak vallási közönyösségét, úgy az ez által előidézett szomorító érzéssel szemben alkalmas a mai ünnepély arra, hogy a vigasztalás felemelő érzetét keltse fel bennünk. Én úgy tudom — s maguk a tények önkénytelen ezen magyarázatra vezetnek, — hogy Ujházy József kiválóan mély vallásos kedélyű ember volt. A vallásos megnyugvásnak hatalma volt az, mely reá nézve az ő hosszú betegségének szenvedéseit és terheit elviselhetővé tette. A vallásos lelkesedés, mely szívében élt, s az a meleg érdeklődés, melylyel ezen vallásos lelkesedésből folyólag vallásának és egyházának ügyei iránt viseltetett, nyert kifejezést azon szép és nemes tetteiben, melyekben épen ezen a téren maradandó emlékeket emelt magának! A vigasztalás felemelő érzetét kelti tehát bennünk a jelenre nézve a mai ünnepély annyiban, mert ezen kiválóan mély vallásos kedélyű férfiúról való megemlékezés meggyőz bennünket a vallásnak megnyugtató, boldogító hatalmáról, melyet semmiféle magas műveltség sem tesz feleslegessé s nem tud pótolni s a mely, ha teljes erejében meg van, igazán szép és nemes tettekkel tudja gazdagítani az embernek életét. A második érzés, melyet a mai ünnepély kelt szívünkben: a bizalom és remény érzete a jövendőre nézve. A jövendőnek megismerése az emberi véges elmének nem adatott s bizonnyára csak a gondviselésnek bölcs intézkedését dicsérhetjük abban, hogy jövendőnknek ismeretét előttünk elrejtette. Teljesen azonban még sincsenek előttünk elrejtve a jövendő dolgok sem, megismerhetjük a jövendőt annyiban, a mennyiben arra a múlt és jelen tapasztalásai alapján a józan ész segítségével helyes következtetést tudunk vonni. így igazolta a múlt és igazolja a jelen a régi prófétának ama mondását, hogy — „elvész a nép, a mely tudomány nélkül van!“ — s ha ma, a l*
