Ker. evangélikus collegium, Eperjes, 1882
6 Nem messze innen, bérczvidék körében Áll az Ujházy-lak a völgy ölében; Miként a vándor az ösvény nyomára. Tekintett a nép e család házára. Mint a nap sugára pompában ragyog S tőle veszik fényöket a csillagok így az Ujházy-ház a többi őre, Ügyefogyott s szegények jóltevője. Bennt azonban éltek ők boldogságban Férj boldog volt ott, nő s fiú e házban; És boldogságuknak nem volt határa! . . . De ... a halál angyala közbe szállá . . . Ketten gyászolnak ők . . . elhúnyt a magzat. Kinek nemes keble míg sírba porlad, Emléke áll! . . . fennen dicsérve népe Istennel szent s boldog viszonyba lépe! Igen — templom áll emlékére annak, Kit mint reményteljest sokan siratnak. Dicső emlék! az Úr fájdalmat külde S ők templomot építnek szent nevére! S dicsérék szent nevét az ég Urának Imájokba, míg hév könnyek folyának! Imájokhoz százak fohásza gyüle Téged hirdetnek — Isten — összegyűlve. Gyászoltatok ... s fű nőtte be a hantot . . . De óh — az Űr ismét fájdalmat osztott — Ujházy József megtért jó fiához. Gyászló özvegy ! most már magadba gyászolsz Csak Téged ér a fájdalom keresztje . . . Nem! Nem! Miért vagyunk mi összegyűlve . . . Egyházunk s iskolánknak jóltevője Volt ő, — s hőn áldja késő nemzedéke. A ki elhúnyt már, híven az Úrnak éle Halálán is szent ügynek lett vezére, Az él, s nem halt meg, tudja szív s az elme Azzal vagyon az Istennek kegyelme. Azt nem a sír gyászos enyészte sújtja Magához vette őt az Úrnak jobbja Díszéül a dicsőek szebb honának S példáúl a halandók itthonának! Ne sírj jó özvegy — mert ha könyed árad, Közel múltból is jut s vegyül be bánat . . . lm lásd, mi lelkesülünk őt követni
