Kerül. evangélikus collegium, Eperjes, 1881
L Az emberi tudat és hit világa bölcseleti szempontból. Collegiumunk „Értesítője“ 1877 8 és 18789-ik évi lapjain alkalmam volt nyilváníthatni nézeteimet s meggyőződésemet 1 „az erkölcsi, 2. az aesthe- tilcai világ lényege s culturális fontosságáról:" a kiegészítő és befejező 3-ik értekezés „az emberi tudat és hit világáról“, közbejött más értekezések miatt jelen évre maradt. Örömmel teljesítem e hiányt most, úgyis alkalmasint mint utolsó ilynemű iratomat, azt óhajtva egyedül, hogy ezen alkalmi munkám a szakértők által is méltányoltatva, a serdülő tanuló-ifjuságuak tájékozásul és önképzési ösztönül szolgáljon ! Tudat és hit, e világmozgató két eszme lesz tehát jelen értekezésünk tárgya, két eszme, mely megérdemli, hogy vele a tudomány és élet érdekében foglalkozzunk, előre bocsátva azt, hogy nem kimerítő könyvet Írunk, hanem egy rövid, népszerű értekezést. A nevezett két eszméről még ma is nagyon különbözők, részben ellenkezők és tévesek a nézetek. Mit tudunk igazán és mit nem tudüuk ? Mik az emberi tudás határai s mi van ezeken túl az eszmék és hit világában ? — ezek a főkérdések. Mióta az emberek vizsgálódnak és bölcselkednek a világ és emberiség felett, számtalan a kiindulási pont és a nyomozási eredmény, mondhatni a tudományos rendszerek legnagyobb tarkasága, kivált az u. n. metaphysikában, az absolut kétkedés, vagy éppen negatiótól, a dialektika processusaiu át, a legmerészebb dogma- tismusig, optimistice úgy mint pessimistice. Egy philosophus, sőt egy művelt ember sem mellőzheti e két eszmét életben úgy mint elméletben. Helyes vagy ferde felfogásuktól függ sokszor az illetőnek helyes vagy helytelen életirány zása s ezek következtében biztosított vagy tévesztett boldogulása is. Én félszázadot meghaladt tanulmányozásom folytán meggyőződtem, hogy a tudat és hit világának teljes megértéséhez egyedüli biztos út és kulcs az alapos és őszinte „pufii ssauväv“. A ki az emberi szellem természetét, saját valóját, ősvágyait, képességét, erejét ép és kimerítő önvizsgálat alapján teljesen ismeri, az világos s megnyugtató Ítéletet adhat magának a két eszme lényege és fontossága iránt. Ezek előre bocsátása után, ám fogjunk a két eszme tárgyalásához és szóljunk először is a tudatról, megoldani igyekezve a következő három kér1