Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1879
9 lődés még csak csírázott, az ember összes életkörei és életirányai össze voltak vegyítve vagy egészen egyesítve. A keleti ősnépek vallási könyvei egyúttal a világi törvényeket is képezték, az ál- lambölcseség elveit is tartalmazták s bennök culminált azon nemzetek költészete is; a patriarchális uralmak a család kötelékének csak mintegy kiterjesztései voltak; az istenség akaratának közvetítésére hivatott papok mindenütt legtöbb jogot is élveztek, bíráskodtak, s a legnagyobb politikai befolyást is gyakorolták. Még a merev keleti objectivismus korán túl is, ‘) a szabadabb, sub- jectiv gondolkozásu hellenismus sem volt képes a jogot az erkölcstől világosan elkülöníteni; mig tudományukban az ethos határozottan uralkodó, mert jog- és állambölcseletük egészen ethi- kai, s a jog kifejezésére teljesen megfelelő szavuk sincs,2) addig a gyakorlatban az állam absorbeálta az ethost, irta elő a valláserkölcsi szabványokat s nem tűrt maga mellett szabad egyéni életet; még inkább áll ez utóbbi a rómaiakról, kiknek erőteljesen kifejlett jogérzéke a magánélet leggyöngédebb viszonyzataiba is beléerőszakolta jogának vas formalismusát. Azután jött a kereszténység, mely egyelőre ismét az ellenkező végletbe tévedt: a schola interpretátiója szerint a jog, az állameszély megannyi szükséges rósz, melyek Krisztus boldog birodalmának felköszöntével „simul cum diabolo“ el fognak tűnni; csak a vallás, az erkölcs törvénye örök és igaz, csak azt kövesd. Tehát közvetlenül a renaissance-kor előtt az erkölcstörvény annál súlyosabb békó gyanánt nehezedett az államélet még kifejletlen tanára, a politikára, mert e kor bölcseleti erkölcstant nem ismert, az erkölcs által tehát tulajdonképen a vallás, a vallás által az egyház uralkodott a politikai élet fölött és irányozta azt, létrehozván a keresztesliáborukat, a welf-ghibellin küzdelmeket és még a renaissance korán túl is a vallási türelmetlenség minden kifolyásait: az inquisitiót úgy mint a vallásháborúkat. Ezen befolyás pedig igen gyakran egyenes ellentétbe helyezkedett a tiszta morállal, s az egyházi politika nem egyszer erkölcstelenebb eszközökhöz nyúlt, mint halálos ellensége: Machiavelli.3) így szemlélve, a politikának relativ különválasztása a moráltól, szükséges előföltétele volt mindkettő önálló, szabad és tiszta fejlődésének; kiegyenlithetlen ellentétet a kettő között koránt ') Az ázsiai és európai jogfejlődés összehasonlítására nézve lásd Hajnik idézett müvének első részét. 2) Lásd ezekre nézve Dalin Felix „Rechtsphilosophie" című értekezését a Bluntschli-Brater-féie Lexikonban. (8. köt.) 3) A jesuiták intentiönalismusa! — »Nur — meint der Patriarch, — sei Bubenstück vor Menschen nicht auch Bubenstück vor Gott!“ Lessing „Nath. d. Weise.“
