Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1879
14 arra fogja oktatni, hogy az oly politika, a mely céljai vagy eszközeiben a morállal mélyen és maradandóan meghasonlott, talán múló és látszólagos sikerrel dicsekedhetett alárendeltebb céljaiban, de az államélet nagy problémáit soha meg nem oldta és következményeiben romlásra vezetett. III. A fentebbiekben kifejtett viszony természete hozza magával, hogy a gyakorlati g>olitika a szerint is különböző lehet, amint az erkölcsiség követelményeit többé vagy kevésbbé tartja tiszteletben, cselekményeiben többé vagy kevésbbé köti magát azokhoz. Az oly politikát, mely tisztán csak a célszerűségi mértéket alkalmazva eszközeire, a morál iránt teljesen közönyös s annak sarkalatos elveit megsérteni mindig kész, valahányszor azok útjában állanak, erkölcstelen politikának, politikai inmoralitásnak szoktuk nevezni. A nyelvszokás, mely igen gyakran öntudatlanul találja el a helyeset, jól distinguál, midőn erkölcstelen politikáról szól, a nélkül, hogy annak ellentétét a helyes, a tiszta, a nemesebb politikát erkölcsösnek nevezné. „Erkölcsös politika“ alatt szükségkép oly államvezényletet kellene értenünk, a mely egyoldalúan az erkölcsösség érdekeit gondozván, az erkölcs szempontjából közönyös életirányokat elhanyagolná, s a mely mellett tehát az állami élet nagyobb tere parlagon heverne. Ezen esetlegesnek látszó körülmény is világot vet a tárgyalt viszonyra: a morál igényei a politikával szemben legnagyobbrészt csak negativek, *) csak alapelvei ne sértessenek meg, a politikai cselekvényeknek positiv irányozását szivesen átengedi azon elvek és érdekeknek, melyek előtte, a morál előtt amúgy is nagyrészt közönyösek. Az erkölcsnek azon elveit, melyek a politikai élet viszonyaiban leggyakrabban találhatnak alkalmazást, s melyek tehát az erkölcstannak mintegy politikai részét képezik, igy például a becsületességet, az igazmondást, szótartást, őszinteséget, hűséget, önzetlenséget stbt, a maguk összességében és vonatkoztatva az állami életre politikai morálnak2) szokás neJ) Csak annyiban positivak, a mennyiben a közmorál előmozdítása az államcélok sorában kiváló helyet foglal el. 2) Jól megkülönböztetendő a morálpolitikától, mely azon állami intézkedések cszélyességi elveit tartalmazza, a melyeknek célja a közerkölcsiség megszilárdítása és kifejlesztése; ide tartozik tehát a közerkölcsiségi rendészet, a mely az erkölcste- lenitő befolyásokat elhárítani és megelőzni igyekszik, s a művelődési politika annyiban a mennyiben különösen az erkölcsi művelődést igyekszik előmozdítani. (Lásd Kaucz: A. polit, tudomány kézikönyve 204. §. és Karvasy: Közrendészeti tudomány és culturpolitika 35. és 36. §§.)
