Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1878

15

titó szenvedélyek működnek, (II. Richard, Othello, Macbeth sat.), hanem inkább a történet és élet trag, bajnokaira, az emberiség javáért higgadt lelkesüléssel s minden áldozatra kész odaadással küzdőkre, kik, mert a konok irigy egyesek, vagy a felizgatott vak tömegek érdekeit látszottak sérteni, diadalkorona helyett bürök poharat, számkivetést, vagy tövis koszorút és keresztfát nyertek. — A valódi tragikum az emberi fellengzőség legmagasb foka; emberi lélek feljebb nem viheti.

c) A humoristikum. Ez inkább ép, egészséges temperamentum, és szerencsés természet (Naturell), mint aesthetikai alakulat és művészet, mely azonban teljes érettségében és becse magaslatán egyesül sokoldalú ismérettel, dús eleven phantásiával, derült s jóságos kedélylyel, nemes Ízléssel s öntudatos önkormányra képes akarattal. A humor egyesíti a bölcsészetet a tréfával, a komolyságot az elvekben a komikummal az életben, a higgadtságot a játszi satyra- és iróniával. A humorista nem zsémbelő, nem epés, nem savanyu, nem panaszos, nem ideges, nem skrupulans és hypochon- der. Maga részéről tisztában van magával az élet igazi czéljai s az emberi cselekvények érvénye és értéke iránt, mondhatni egy teljesen érett ethico-aesthetikai jellem, egy Socrates, vagy egy Cato egyesülve Horáczczal.

Az ily jellemű ember látja az élet ferdeségeit, az emberek gyarló, hamis, önző törekvéseit, látja az elbizakodók gőgjét, a szenvedélyesek örvényeit, a képmutatók s ármánykodók hamisságát sat., sőt nemcsak látja, de tudja s érzi is hibás, sőt kártékony és veszélyes voltukat, de valamint nem marad irányukban közönyös, úgy nem is mérgelődik, nem fakad pathetikus declama- tiókra, nem vádaskodik, nem üldöz, nem lesz boszussá vagy épen embergyülölővé. Nincs benne sértett érdek, mert nem sajátja az önzés. — 0 minden szeszélyek és érdekek, minden közéletbeli ködök, zivatarok és mérges harcok felett magasabb — tárgy- lagos — állást foglal s értelme tisztán lát és Ítél, kedélye derült és nyugodt marad, melyről elmondhatni: „semper ibi serenum est“, ítélete azért mindenkor találó, de kedélyességébe mártva, soha se metszőleg sértő, a mit tehát nem is vehet valaki rósz néven, sőt