Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1876

53 nyári szünidők alatt az intézet két épülete kijavíttatott. Jelenleg az egyik épületben a tanári lakáson kívül 2, a másikban 5, összesen 7 terem van, melyekben 30 növendék kényelmesen elhelyezhető. A na­pirendet illetőleg utalunk múlt évi értesitvényünkre. Czélszerü és hasznos házi foglalatosságul ez idén a mellett, hogy a nyári hóna­pokban a kerti munka rendeztetett he Flórian Jakab tanár felügye- te alatt, a téli hónapokban a könyvkötés mestersége kezdetett meg. Kezdetben saját könyveiket kötötték he, utóbb a könyvtárból heten- kint 6 kötetet. 5. Collegiumi kórház. A kórházban van rendesen két s a szükséghez képest több fel­szerelt ágy. Az intézet orvosai: Dr. Krajzéll Azúréi, megyei főorvos, Dr. Mo- sánszky Titus és Dr. Szalay Kálmán, honvéd ezredorvos, kik a collegium szegényebb sorsú növendékeit minden dij nélkül gyógyítják. A kórházban ez isk. évben senki sem ápoltatott. Az őszszel a városban mutatkozott járványos gyermekbetegségek dacára, a tanu­lóság egészségi állapota kitűnő jó volt; — nehezebb betegedés alig, haláleset egyáltalában nem fordult elő. Itt említhető még, hogy a szegény sorsú tanulóknak a collegiumi könyvtárból használatra évenként nagyszámú kézikönyv adatik ki. VII. Taneszközök. A) Könyvtárak. a) A Szirmay könyvtár számára ez idén Erscli és Gruber En- cyclopaediája szereztetett folytatólag. — A még mindig rendezés alatt lévő könyvtár jelenleg 20,068 kötetből áll. b) A Collegiumi könyvtár a folyó évben szaporodott: 1. Vétel utján: Középt. tan-közlöny. Magyar nyelvőr. Száza­dok. Prot. egyli. és isk. lap. Petermann georg. Mittheilungen. Philo- logiai közlöny. Mommsen Th. Handbuch des röm. Staatsrechtes 3 kö-

Next

/
Thumbnails
Contents