Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1871

---— ló ------­Kitű nik ezen táblázatból, hogy a folyó év első felében épen anynyi gymnasistát irtunk be mint a múlt nyári félévben, mely létszámból kilépett hat, s meghalt egy, más tanintézetből jött azonban a 2-ik félévre öt, és igy a nyári félesztenelöre 220 növendék vétetett fel, melyből a tanév bere­kesztéséig maradt 212. Az érdeklődés, melyet a tanulmányok iránt tapasztaltunk 1871/2 tanév (első felében) következőleg állt: tulnyomólag kitűnő vagy dicséretes osztályzatot érdemelt az ifjúságnak 31. 4 százaléka, és igy majdnem egy harmada. J ó osztályzatot nyert 19. 2 százaléka vagy is egy ötöd. Kielégí­tőnek találtatott 24. 4 százalék, tehát körülbelöl egy negyed. Alig kielégítő van 15. 5 százalék, végül az elégtelen tanjegy csak 9. 3°/oní^ túlnyomó. Majdnem négyszer több ifjút tűntet ki a szorgalom s tehetség, mint a meny­nyit baladásában gátol a képesség vagy jó akarat fogyatkozása. Egy-egy rendes tanárra itten átméröleg 23—24 tanítvány esik, mi nagyon is lehetővé teszi a beható foglalkozást a növendékkel. Vizsgálatianúl csak két egyén maradt, ez is csupán betegség miatt. Az összes gymnasiumi ifjúságnak 32. 5 százaléka új jövevény volt, ugyanis összes létszámából 74-en lettek most első Ízben beírva anyaköny­vünkbe, ugyan ők felvéti dijt is fizettek, a nyolez osztály" G7. 5 százaléka pedig azok közül tért vissza, kik intézetünket már a múlt évben is látogatták. Hogyr az újonnan belépők fele része az első osztályra esik s ez igen természetes, mert a collegium nem foglalkozik elemi oktatással, hanem a helybeli és más elemi tanodák növendékeit fogadja be, sokszor azon késői és szomorú ta­pasztalattal, hogy a népoktatási törvény nem mindenütt hajtatik végre. Az érettségi vizsga, mely a gymnasiumi oktatás zárkövet képezi, múlt 187°/! tanév végén mint az előtt is n. t. Sztehlo János föesperes ur elnöksége alatt tartatott. A vizsga alá vett 29 jelölt közül 187°/i-ben érettnek Ítéltetett minden tárgyból kitüntetéssel egy tanuló, Schulek Géza, egy vagy több tárgyból kitüntetéssel nyolez ifjú, névszerint Csínk János, Forberger Pál, Krivos Gyula, Kux Bernát, Lavotha Kornél, Major Tiborcz, Mikulik József, Vandrák Gyula; kielégítő, rész­ben dicséretes osztályzatot érdemelt tizenhat, visszavettetett 3 hónapra kettő, egy évre szinte kettő. A középtanodát végzettek közül hittani szakra készült 3, jogtanira 13, gyógytanira 3, technikára 4, bányászatira 1, erdészetire 2, gazdaságira 3. A jelen évre soron kívül jelentkezett ministeri cngedélylyel } egy magántanuló, továbbá 16 rendes, 1 magántanuló és 1 ismétlő, összesen

Next

/
Thumbnails
Contents