Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1870
24 TIM. A tanulói élet könnyítése a collegmmban. Hogy a tudományos mivelödést minél több tehetséges, de kevésbé vagyonos ifjúnak lehetővé akarja tenni anyaiskolánk, ennek némi bizonyságául szolgálhatnak a következők: 1. A collegiumi tápintézetben az első félév alatt 80, a második alatt pedig 82 tag nyert ebédet, mely áll levesből fözélekkel, >/, font marha húsból s ebédhez és uzsonához való kenyérből. Díjtalanul elláttatott a két senior Bogsch János és Rohoska Mihály, továbbá az oeconomus meg a két portans Polyik és Szlovenszky, az utóbbiak az ebéden felül szállást s fűtést is ingyen nyernek. Az egész évi dij 15 ft. és egyszer felszerelésre 70 kr. A folyó tanév alatt az egész dij alól felmentetett: Forberger Pál, Kliffer Gyula, Janeso György, Kallat Károly, Scholtz Robert; a féldij.alól felmen tetett a múltról: Teplitzky Nándor, Forberger Vilmos, Putra András, Mercs János; a jelen tanévből: Hanzlik András, Lupkovics János, Vásárhelyi Dániel, Kramer Gyula, Szegyory Lajos, Turoczy Pál, Stark János, Vetter J., Hálássá András. Ezen kivid Küffer Gyulának a múlt évről elengedtetett 4 ft. 50 kr.; Nagy L.-nak 8 ft. 20 kr. A jelen évi dijmentések tehát már 260 ft. 20 krt tesznek, s még 6 folyamodvány vár elintézésére. A tápintézet Dessewffy Tamás egykori felügyelő hagyományából külön épülettel bir; bevételei: a) Kamatok a tölte után; b) tápdij; c) supplicatio, mely 1869- ben 938 ft. 75 krt., 2>/2 köböl gabonát, 1870-ben 1026 ft. 61 krt. és 1 véka rozst eredményezett; d) ajándékok, jelesül a helybeli takarékpénztártól 50 ft.; eperjesi pártfogóktól névnapi köszöntések alkalmával 51 ft. 80 kr.; Fi- zely, abosi ev. lelkész ur 3 ft.; a templomi perselyből 8 ft. A Ganczaugh Jósef féle alapítványból Jósef napján megvendégelte tik a tápintézet, ugyan ez történt Károly napkor Csarnogurszky Károly ur, s 25 éves jubílaeuma napján Hazslinszky Frigyes tanár bőkezűségéből. 2. A convictus hat évi fennállása óta nemcsak ebédet, banem vacsorát is ad, rendezett étlap szerint, ebédre levest, hol főzelékkel hol tésztával, V4 font húst mártással, és egy harmadik ételt, névszerint váltakozva tésztást, !/2 font pecsenyét, vagy főzeléket sült hússal, azon kívül 1/4 kenyeret; vacsorára adatik hetenként két ízben ,/2—1/2 font pecsenye, máskor tésztásétel, s néha főzelék sült hússal, azonkívül J/2 kenyér. A convictus kiadásai fedeztetnek az étkezők fizetéséből, mely egyénenként egész