Kraus, Naftali (szerk.): Sámson fohásza. Engesztelőnap imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 4. (Budapest, 1998)
Muszáf ima - Neilá - Záróima
NEILÁ ÁM1DÁ - JOM KIPUR ZÁRÓIMÁJA 388 התא ןתונ Te adsz kezet a bűnösöknek,' jobbod kinyújtod s úgy fogadod a megtérőket. Meg is tanítottál minkét, Örök Istenünk, hogyan valljuk meg előtted összes vétkünkét, hogy felhagyjunk erőszakos tetteinkkel,* s akkor magadhoz fogadsz minket, mint őszinte megtérőket, mintha tűz- és illatáldozat lennénk, s mindezt szavaid kedvéért, melyeket kiejtettél. Végtelen sok vágóáldozattal tartozunk Neked, elfüstölendő vétekáldozatainknak se szeri, se száma, de Te tudod, hogy féreg és kukac a végünk, s ezért sokszor megbocsátottál nekünk. Mit érünk mi, mit ér az életünk, a jóságunk, igaz voltunk, segítségünk? Mekkora az erőnk, a hatalmunk? Mit mondhatunk előtted, Örök Istenünk, őseink Istene, hisz mind a hősök semmit sem érnek előtted, a hírességek mintha nem is léteznének, a bölcsek tudatlanok, az okosak esztelenek, mert tetteik nagy része semmis, teljes életük hiábavalóság, és az ember semmivel sem több az állatnál, mert minden hiábavaló. התא תלדבה De Te már eleve kiválasztottad az embert, és elismerted, hogy eléd állhasson - mert hát ki mondhatja Neked, mit kell tenned? S ha igazul is viselkedik, mit ad avval neked? ןתתו Örök Istenünk, szeretetedben nekünk adtad ezt a Jóm Kipur-i böjtnapot, összes bűnünk végső bocsánata és התא ןתונ די Te adsz kezet a bűnösöknek... Ez és a következő passzus: ״De Te már eleve kiválasztottad" csak a Neilá imában szerepel és mintegy a bűnvallomás (Viduj) helyett lett beiktatva. Ebben a stádiumban már nincs helye a V/dujnak, mert az ítélet már megpecsételtetett. Ez az utolsó lehetőség a megtérésre és ehhez kérjük itt Isten segítségét, elmondván - mintegy önmagunkat biztatva hogy Isten akarja, hogy megtérjünk, és ebben segít nekünk. Végső fokon azonban ez csak rajtunk múlik. Az első passzus második része Talmudi eredetű (Jomá 87b.) [Ezt a reggeli ima elején is mondjuk.[ Maimonidésznél, valamint az ősi szefárd rítusban a passzus a ״Mit érünk mi” szavakkal kezdődik. J. M. Ellbogen szerint az ima kezdete ősrégi szöveg, valószínűleg azokból az időkből, amikor az Ámidához csatolt részeket komponálták. Szerinte ez és a következő passzus kiegészítik egymást, egyikük ereci, míg a másik babilóniai eredetű.
